Furcsa, megdöbbentő sorozatfinálék: Dallas, Szomszédok, Alf és társaik

2010.06.06. 21:49

Vége az idei amerikai tévés szezonnak, így mint minden évben, jó pár széria búcsúzik. Évről évre mindig van sorozat, amelyiket a tervek szerint fejeznek be (24, Lost) és van, amelyik az ígéretes kezdés ellenére idő előtt köszön el (Flashforward, Melrose Place). Akadnak azonban olyan sorozatok is, amiknek a vége valamilyen okból teljesen eltér az addig megszokottól, például kilép a műfajból, vagy egyszerűen meghökkentő irányt vesz a történet. Nézzünk vissza, lássunk pár furcsa finálét!

Dallas

Amennyire realisztikus volt (vagy akart lenni) a mostanában a Story TV4-nek is jó nézettséget hozó Dallas, annyira szürreális volt a vége. Persze a befejezés nem az első furcsaság volt a sorozat történetében, elég Pamela sok vihart kavart álmára gondolni, vagyis a trükkre, hogy visszahozhassák a sorozatba a halott Bobby-t: egy egész évadnyi történet után ébredt fel Pamela azzal, hogy csak álmodta az egészet, mármint Bobby halálát, miközben a többi cselekményszál viszont pont úgy történt, ahogy álmodta.

Ezt a sokszoros logikai csavart a Dallas vége nem múlta felül, de azért említést érdemel. Felsorolni is nehéz, hány gondja miatt részegen az öngyilkosságról gondolkodó Jockey-t meglátogatja egy angyal, hogy megmutassa neki, milyen lenne a többi Dallas-szereplő élete, ha ő meg sem születik. Az élet csodaszép-re hajazó cselekmény vége azonban épp ellentétes a klasszikus filmével: az angyalról kiderül, hogy igazából a Sátán küldte, és megpróbálja rávenni Jockey-t az öngyilkosságra. A sorozat utolsó jelenetében Jockey a halántékához emeli a pisztolyt, eldördül egy lövés, Bobby benéz az ajtón.


Aztán persze öt évvel később, amikor felmerült egy újabb Dallas-folytatás elkészítése, már visszakoztak a készítők, hogy visszahozhassák Larry Hagmant, és utólag úgy írták át a történetet, hogy Jockey csak a tükröt lőtte meg. Bár minimum csörömpölnie kellett volna a széttörő üvegnek, de ettől az apróságtól most tekintsünk el.

A farm, ahol élünk

1974-től 1984-ig készültek a tizennyolcadik századi Ingalls-család életéről szóló sorozat részei, amelyeket Magyarországon is százezrek követtek. Bár az USA-ban két külön sorozatot és több különálló tévéfilmet képeztek, a más országokban, így itthon is, egy sorozatként kezelve mutatták be az epizódokat. De a lényegen ez keveset változtat, sok éven át követhettük nyomon Walnut Grove mindennapjait, a családról, a szeretetről és a barátságról szóló bájos kis történeteket. Ennél megdöbbentőbb fordulatot viszont nem is nagyon vehetett volna a sorozatfinálé - ugyanis felrobbantották az egész várost.


Az utolsó duplarész története szerint egy iparmágnás érkezik a kisvárosba, hogy felvásárolja azt. Amikor a helyiek ellenállnak, a gonosz Mr. Lassiter egész kis hadsereggel tér vissza, hogy erővel költöztesse ki a lakosokat. Az elkeseredett földművesek végső megoldásként dinamittal robbantják fel az összes épületet, majd énekelve, diadalmasan menetelnek el, ki tudja hová.

ALF

A nyolcvanas évek végén egy földi családhoz kerülő szőrös űrlényről szóló ALF mind a négy évadát sikerrel vetítették Magyarországon a kilencvenes években. A vidám, családi szitkom aztán hirtelen és furcsa hangulati váltással ért véget: az utolsó részben ügynökök érkeztek a békés amerikai kertes házhoz, hogy válogatott módszerekkel megkínozzák és felboncolják Alfot. Bár ezt a képernyőn konkrétan sosem láttuk, a történet utolsó képén mégis az amerikai hadsereg által körülvett szerencsétlen űrlényt láttuk, aki a vidám szaxofonzenés stáblista végén aztán még keserves jajgatást is hallat.


Bár eredetileg nem ez volt az írói szándék, akár az is lehetett volna. Az ALF négy éve alatt rengeteg volt a feszültség a stábban: a normál forgatási időt a sokszorosára tolta ki a főszereplő figurájának mozgatása, és a vidám családot eljátszó színészek sem voltak túl jóban. A családapát játszó, rengeteg más sorozatban is szerepet kapott Max Wright azt nyilatkozta, hogy mindannyian utálták, hogy a sorozat legtöbb poénját egy élettelen bábnak adták. A forgatás végén a színészek közt volt olyan, aki el sem köszönt a többitől, és az írók is fellélegeztek. Egyikük később azt mondta, ha még egy évet le kellett volna húzniuk, mindannyian megőrülnek.

Egy kórház magánélete

Magyarországon csak rövid ideig futott (a Tv2-n) ez a hat évet és 137 részt megélt, nyolcvanas évekbeli kórházsorozat, mégis említést érdemel, ugyanis a mai napig rá hivatkoznak Amerikában, ha az a kérdés, hogy melyik a valaha volt legfurcsább sorozatfinálé. A St. Elsewhere végén ugyanis elkezdett esni a hó, majd egy autista kisfiú jelent meg a képen, hógömbbel a kezében. Bejött hozzá a sorozat egyik főszereplője - már nem orvos, hanem munkásruhában - majd azon tűnődött, hogy az egész nap a hógömböt bámuló kisfia vajon milyen mesevilágban járhat. A kamera ráközelített a hógömbre, és láthattuk, ahogy a sorozat kórháza ott van benne, mintegy képzeletbeli kis világként.

A legnagyobb probléma mégsem ez a semmiből előjött csavar volt, hanem, hogy a St. Elsewhere-ben a kor számos ismert sorozatába - mint a Cheers, a Bob Newhart Show, a Mary Tyler Moore Show vagy a Chicago Hope - jártak át szereplői különböző vendégszerepekre; volt szereplő, aki színészével együtt végleg átigazolt más sorozatba, és fordítva, más sorozatok szereplői is felbukkantak a St. Elsewhere-ben. Emiatt viszont azzal szoktak viccelni, hogy az amerikai nyolcvanas évekbeli tévésorozatok jelentős százaléka soha nem is létezett.

Szomszédok

Hogy ne maradjunk hazai példa nélkül, következzék a Szomszédok befejezése, amiben a fentiekhez képest semmi igazán brutális nem történt. Legfeljebb szokatlan volt, hogy az utolsó rész - a színházi eredetű szakkifejezéssel élve - ledöntötte a negyedik falat, vagyis felfedte saját fikciós jellegét, amikor is a gazdagréti lakótelepről jól ismert szereplők beszálltak egy kisbuszba, és... de inkább nézzék meg, ha nem emlékeznek.

 
Dobay Ádám