Szekeres Nóra: Nem kopogtattam a Megasztárnál

Vágólapra másolva!
Noha ő vezette 2007-ben a kifejezetten drágának, kiemelt műsornak számító Sztárok a jégen-t, majd utána a negyedik Megasztár-t, az ötödikre nem hívta be a Tv2. Ennek ellenére nem érzi úgy, hogy elfeledte volna a csatorna, elégedett a Babavilág-gal és a Babapercek-kel. 
Vágólapra másolva!

A Tv2 sorra néz meg műsorvezető-castingon új jelölteket, mint Gregor Bernadett vagy a Jóban Rosszban-szereplő Szabó Zsófi, de Szekeres Nóra neve nem merült fel a casting során, jóllehet, ő vezette a Sztárok a jégen-t és a negyedik Megasztár-t - épp azzal a Till Attilával, aki továbbra is biztos pont a műsorban. "Mindig jó új arcokat megnézni, így a zsűri is cserélődik, már csak Tilla az, aki minden műsorban szerepelt. Mindig jó újragondolni a dolgokat, amit az ember csinál. Ez a show pedig nem a műsorvezetőről szól, hanem elsősorban a versenyzőkről, hangjukról, személyiségükről, arról, ki mennyire kedvelt, és tényleg felfedeznek-e új tehetséget. Valóban nem hívtak be műsorvezető-válogatásra, én meg nem vagyok az, aki kopogtat és erőlködik. Soha nem jeleztem a csatorna felé, mit szeretnék: fatalista vagyok, ha valaminek meg kell történnie, az egyszer csak elém jön. Nem tudom, miért van ez, ilyen vagyok" - válaszolta az [origo] érdeklődésére.

Kézenfekvő lett volna, ha ő vezeti a műsort Till Attilával, hiszen két nagy show-t már levezényeltek, de a Tv2 új arcot akar látni a képernyőn. "Imádtam a Sztárok a jégen-t, az volt az első showműsor,amit csináltam és ott sokkal konkrétabb feladatom volt - nem úgy, mint a Megasztár-ban. Előbbiben az tetszett, hogy egy versenyző volt az enyém, egy pedig Tilláé, és így tovább. Nagyon szerettem a leosztást, több tér maradt" - emlékezett.

A sokat beszélő, harsány, így zenés, hangos show-ba épp megfelelő, jól improvizáló Till Attila mellett hálás és egyben hálátlan szerep a női műsorvezetőé: kínos csend aligha áll be, de el is nyomja a társat. "Csend nemigen lehet egy ilyen műsornál, hacsak nem feszültségkeltés miatt. A lényeg, hogy fel kell venni a másik ritmusát. Függetlenül attól, hogy ez sikerül-e vagy sem, előfordul, hogy a műsorvezető társ biztonsági okokból nem adja át a szót. Ezért a műsorvezetés némi gyakorlást igényelne a párosok részéről. Tilla például Liptai Claudiával nagyon jól működött a Mr. és Mrs.-ben, de az a show sokkal jobban szólt a műsorvezetőkről, mint a Megasztár. A Sztárok a jégen-ben egyértelmű volt kinek, mi a dolga, így nagyon jó volt Tillával dolgozni" - mondta.

Legszívesebben a negyedik széria döntőjére emlékezik, szerinte ott olyan pillanatokat éltek át, amelyeken mindenki elérzékenyült, meghatódott. "Minden adásnak nagyon izgalmas volt a vége. A legstresszesebb pillanat egyértelműen az, amikor kimondjuk a neveket: mi sem tudjuk előtte, ki jut tovább, kinek kell búcsúznia. A legizgalmasabb persze a döntő volt. Aznap felhívott egy Király vezetéknevű ismerősöm a hírrel, hogy megszülettek az ikrei. Mivel Király Viktor és Benjámin is ikrek, a show előtt elújságoltam neki ezt, azt válaszolta, hogy ez nem is rossz előjel - majd nyert" - tette hozzá.

Szekeres Nóra jelenleg a Babavilág-ban és a Babapercek-ben látható, előbbi heti félórás műsor, utóbbi mindennap látható, öt percben. Ősszel képernyőn volt még a Nagy vagy! című gyerekműsorral, vetélkedővel is. Hogy marad-e a babázásnál, gyerekműsoroknál, vagy más tévés műfajban is próbálkozna? "Nem tudom, mit szánnak nekem. Bizonyos szinten befolyásolhatjuk a dolgokat, és elfogadom, hogy ha valaki valamit nagyon szeretne, tegyen is meg érte mindent. Nekem most jó az, ami van, és kíváncsian várom a folytatást " - fejezte be.