Akciót nem vállal, de együtt marad a Lost két színésze

Vágólapra másolva!
Michael Emerson és Terry O'Quinn közös munkát, új tévésorozatot terveznek.
Vágólapra másolva!

Michael Emerson (a Lost-ban ő volt Ben) és Terry O'Quinn (Locke) új tévésorozatot tervez, szeretnének együtt szerepelni a szigetes széria után is. Mivel előbbi 55 éves, utóbbi 58, a színészek szerint nem várható egy nagyon akciódús sorozat. Emerson szerint veszélyes ilyen korban sokat bunyózni, mert ha képen törlik az embert, "nem kel fel egy hónapig". A két karakteres színész mindenesetre augusztusban még egyszer biztosan összefut, ugyanis mindkettőjüket jelölték Emmy-díjra.

J. J. Abrams immár kultikus sorozata, a Lost 2004-ben indult, hat évad után, 2010 májusában ért véget. Az utolsó részt Magyarországon az AXN is vetítette.