Vágólapra másolva!
A brit X Factor-ban egy prostituált is megcsillogtatta énekesi tehetségét, a készítők arról vitáznak, hogy képernyőre engedjék-e vagy sem.
Vágólapra másolva!

Az X Factor egyik versenyzőjéről, a húszéves Chloe Mafiáról egy újsághirdetés alapján kiderült, hogy szexuális szolgáltatást nyújt férfiaknak, nem csak főállású anyaként dolgozik, ahogy a műsor felvételén mondta. A szereplésével készült rész még nem ment le a tévében, de a promóban már láthatták a nézők, a készítők között így arról megy jelenleg a vita, hogy kivágják-e jeleneteit az adásból. Az ellenzők szerint szereplése rossz fényt vetne a tehetségkutatóra, sőt az is felmerült, hogy Mafia csak ügyfélköre kibővítésére használná fel a produkciót.

Valószínű azonban, hogy a nő mégiscsak képernyőre fog kerülni, miután a műsor ötletgazdája és zsűritagja, Simon Cowell a védelmébe vette: "Nem rakhatunk ki embereket a show-ból, csak azért, mert olyasmivel foglalkoznak, ami esetleg feldühít másokat. Ha valaki jelentkezik az X Factor-ba, az számomra amúgy is azt jelenti, hogy az illető javítani szeretne az életén" - mondta a Mail Online-nak.