Gyilkos is járt a valóságshow-ban: nincs reality botrány nélkül

Vágólapra másolva!
Magyarországon is kedveltek a realityk, százezrek nézik a Vacsoracsatá-t, az Édesnégyes-t, és a Való Világ sem véletlenül tér vissza. Zenés valóságshow-nak számít az X-Faktor és a Megasztár, legutóbb közel 3,4 millió magyar tévéző választotta ezeket. A műsorok promóciójának egyik formája ugyanakkor a botránykeltés, amellyel magasabb nézettséget lehet elérni: nézzünk pár példát külföldről!
Vágólapra másolva!

A valóságshow-k promóciójának alapvető eleme a botrány, felfuttatásukhoz gyakran nyúlnak a szerkesztők mesterségesen gerjesztett konfliktusokhoz, műbalhékhoz - természetesen szeretnének minél nagyobb hírverést csapni műsoruknak, mivel a negatív reklám is reklám. Minden országnak megvan a maga kis reality-botránya, de akadt pár olyan darab a tévés reality-történelemben, mely sokkal nagyobb visszhangot okozott, mint ahogy elsőre tűnt. Az alábbiakban azonban inkább angolszász példákat veszünk elő, az egyéb európai és ázsiai történésekről majd később.

1. Auto-Tunes az X-Factor-ban

Pár hete pattant ki a brit X-Factor körül egy botrány. Angliában nemrég indult a hetedik szezon, amelynek premierjében pár néző észlelte, hogy az egyik versenyző hangjával szoftveres úton babráltak. Az ITV csatorna később több tucat panaszt is kapott, egy produkcióhoz közeli forrás pedig megerősítette, hogy valóban évek óta használják a műsorban az Auto-Tunes nevű szoftvert, mellyel egyes - futtatni szándékozott - énekesek hangját digitálisan javították fel, másokét pedig lerontották némileg, hogy még nevetségesebbé váljanak. A botrány idővel Simon Cowell másik sorozatára, a tehetségkutató Britain's Got Talent-re is átterjedt, és kiderült, hogy még Susan Boyle hangjával is babráltak.

2. Richard Hatch börtönbüntetése

Az amerikai Survivor első nyerteséről van szó, aki úgy nyert, hogy közben több játékost is magára haragított, akik azonban elismerték teljesítményét - a nézők pedig természetesen imádták utálni a sokszor meztelenkedő férfit. A reality All Star-szezonjába is visszahívott versenyző a törvénnyel került összeütközésbe, amikor kiderült, hogy nem jelentette be az adóhatóságnak az egymillió dolláros nyereményét, valamint a show élő fináléjában való fellépéséért kapott tízezer dollárt. Adócsalásért 2006-ban 4,5 év börtönre ítélték. Hatch végül 2009 tavaszán szabadult, s került házi őrizetbe, ahonnan héthetes eltávozást kérvényezett a Survivor 20., ugyancsak All Star-évadjában történő részvétel miatt, azonban ezt a kérését elutasították, így nem is vehetett részt a szezonban,

3. Jon és Kate zajos válása

Forrás: [origo]

Jon és Kate Gosseling Amerika egyik kedvenc házaspárja volt a Jon, Kate és 8 gyerek (Jon and Kate Plus Eight) című realitynek köszönhetően. A műsor, mint az a címből kiderül, a párról szólt és gyerekeikről: egy (a kezdetben) hatéves ikerpárról, valamint kicsi hatos ikrekről. Az egyszerre aranyos és tanulságos műsor megmutatta, hogy nem ördöngösség ennyi gyereket felnevelni, azonban 2009-ben az idill összeomlott, hiszen kiderült, hogy a pár válófélben van, miután Jon Gosselin megcsalta feleségét. Minderről a sorozat ötödik szezonja be is számolt, és a válásukról szóló epizódot a szokásos 2 millió néző helyett 10 millió 600 ezren nézték. Ez persze még nem is lenne akkora botrány, viszont a hatalmas bulvárvisszhang, a folyamatos címlapos jelenlét, valamint a felek kölcsönös sárdobálása már bőven elég volt ahhoz, hogy a listán helyet kapjanak Gosselinék, akikről bebizonyosodott, hogy gyerekeiket inkább eszközöknek tekintették a hírnévhez.

4. Paula Abdul távozása

Forrás: --

Fél Amerikát sokkolta Paula Abdul távozása az American Idol-ból. Az énekes tehetségkutató zsűritagjai évadokon át változatlanok voltak, Abdul mellett Randy Jackson és Simon Cowell kritizálta a jelentkezőket, melléjük érkezett a 8. évadra Kara DioGurdi. Abdul tavaly nyáron jelentette be, hogy a 9. szezonra már nem tér vissza, s ez hatalmas sajtóvisszhangot keltett, ami során többféle spekuláció jelent meg a döntéssel kapcsolatban. A legbiztosabbnak tűnő ok természetesen az anyagi volt, mely szerint Abdul nem elégedett meg ötmillió dolláros éves fizetésével, és inkább 20 millió körüli összeget követelt. Paul Abdul helyére Ellem DeGeneres érkezett új zsűritagként, majd távozott is az évad végén, akárcsak Simon Cowell, aki előre bejelentette, hogy az idei lesz az utolsó szezonja a műsorban, hiszen 2011-ben elindítja Amerikában is az X-Faktor-t. Az első Abdul nélkül szezonban az Idol nézettsége egyébként történelmi mélypontra jutott - bár így is Amerika legnézettebb tévéműsora maradt.

5. Gyilkos járt a valóságshow-ban

A fentiek közül a legkevésbé nézett reality a VH1 Megan Wants a Millionaire című társkereső valóságshow-ja volt, melyben egy egykori Playboy-modell, Megan Hauserman 17 milliomos közül választotta volna ki azt, akivel elképzeli további életét. Hauserman azért kerülhetett ilyen pozícióba, mert korábban már több, a VH1 által gyártott műsorban szerepelt, a nézők pedig kedvelték egyszerű természetét és fizikai adottságait. A tavaly nyáron sugárzott sorozat azonban a harmadik rész után lekerült az adásból, annak következtében, hogy ekkor pattant ki a hír, miszerint meggyilkoltak egy Jasmine Fiore nevű modellt, s a gyilkosság gyanúsítottja az a Ryan Jenkins, aki a Megan Wants a Millionaire-ben játékosként próbálja elnyerni a címszereplő szívét. A helyzetet súlyosbítandó pár nappal a gyanú keletkezését követően Jenkinst is holtan találták, felakasztotta magát, mintegy igazolva azt a gyanút, hogy ő végzett korábbi barátnőjével.

Az események hatására a VH1 azonnal beszüntette a reality sugárzását, s a többi epizódot nem is adták le, sőt, a korábbi részeket elérhetőségét is letiltották, mert sokak szerint a gyilkos meglehetősen jól szerepelt a valóságshow-ban (a pletykák finalista helyről beszéltek). S ha mindez nem lenne elég, a VH1 ugyancsak beszüntette az I Love Money című realityjét is, amelyben korábbi VH1-os realityszereplők küzdöttek a pénzért. Ennek a játéknak a korábban, tavasz környékén felvett harmadik szezonjában ugyancsak szerepelt Ryan Jenkins, sőt, több forrás alapján, ő is diadalmaskodott. Így viszont az I Love Money harmadik, sőt az ugyancsak leforgatott negyedik évada nem kerülhetett adásba.

Szekeres Viktor