Komoly bajban a Tűzvonalban

2010.10.05. 18:37

A magyar krimisorozat 7-800 ezres nézettséggel indult 2007-ben az MTV-n, de 2010 őszén a Duna tévén már csak 63 ezren - ismétléssel együtt is legfeljebb 90 ezren - figyelték átlagosan a legutóbbi két epizódot. A számokat különösen értelmező csatorna szerint a Duna Televízió elsősorban a határon túli magyarság számára sugározza adásait, és bíznak benne, hogy határon túl szebb a kép.

"A Duna Televízió Zrt. a Tűzvonalban negyedik évadára szerződött a gyártó céggel, a FilmArttal. A tizenkét részből álló, ötvenperces epizódokat augusztus elején kezdtük vetíteni, az első adást főműsoridőben adjuk, és az ismétlést a 2. filmsávban sugározzuk. A sorozat annak ellenére megtalálta közönségét, hogy a korábbi évadok az MTV-n mentek, hiszen a Tűzvonalban főadására és az ismétlésére hétről hétre közel 400 ezer (RCH) néző kíváncsi Magyarországon. Mivel a Duna Televízió elsősorban a határon túli magyarság számára sugározza adásait, a folyamatban lévő kérdőíves kutatásunkban rákérdezünk majd arra is, hogy milyen a fogadtatása a sorozatnak határainkon kívül" - válaszolta a gyenge nézettséget, jövőbeli terveket firtató kérdéseinkre a csatorna.

Az [origo]-hoz eljutott AGB-s adatok szerint azonban 400 ezres reach, azaz elérés nem volt sem szeptemberben, sem októberben: a legutóbbi részre, október 1-jén 237 ezren, az előtte lévőre 242 ezren kapcsoltak oda rövid időre, az ismétlések pedig még negyedannyit hoztak. Annál szomorúbb az átlagos nézőszám: a szeptember 17-i 83 ezer után kétszer is csak 63 ezren nézték végig az epizódokat, ami akkor is igen szerény, ha hozzáadjuk a 20-25 ezer tévézőt, aki az ismétlést nézi  meg hétfőnként. A sorozat legalább egymillió hazai nézőt érdekelne, ha az RTL Klubon vagy a Tv2-n menne, és megkapná a kellő promóciót - de a péntek este sem kedvez a szériának.

Az [origo] kíváncsi volt arra, hogy jelenleg tárgyal-e a folytatásról a produkció a Duna tévével, de nemleges választ kaptunk a FilmArttól. A gyenge nézettségi számok miatt alighanem Hábermann Jenő sem boldog, érdeklődésünkre a következőt válaszolta: "A vetítési időpontot a Duna Televízió határozta meg, a kifejezett kérésünk ellenére. Ebben az időpontban a mi célközönségünk a heti munka után a szórakozóhelyeken engedi ki a gőzt. A 23 órás ismétlés is későinek bizonyul, hiszen ugyanez a célközönség másnap egyetemre, munkába megy."

KAPCSOLÓDÓ CIKK