Távozik az RTL Klubtól Erdélyi Mónika és Hujber Ferenc

Vágólapra másolva!
Két páros marad az RTL Klub Reggeli-jében, elhagyja a műsort Erdélyi Mónika és Hujber Ferenc.
Vágólapra másolva!

Pénteken lesz látható utoljára a Reggeli-ben az Erdélyi-Hujber páros. Kolosi Péter programigazgató szerint a mostani döntés nem zárja ki azt, hogy Erdélyi Mónika a jövőben feltűnjön az RTL Klub képernyőjén. "Mónika helyére nem érkezik új női műsorvezető, a Reggeli vezetését két műsorvezető párossal oldjuk meg. Mivel Csonka András és Szujó Zoltán évek óta a csatorna meghatározó arcai, és összeszokott párost alkotnak Liluval és Ördög Nórával, úgy döntöttünk, hogy a továbbiakban ők négyen ébresztik a nézőket. Hujber Ferencnek köszönjük az eddigi munkát és természetesen, ha testhezálló feladatot találunk számára, akkor számítunk rá" - nyilatkozta.

rtl sajtóklub

Erdélyi Mónika a sok éven át nézettségben verhetetlen talkshow-ja megszüntetése után került át a Reggeli-be. Az [origo] úgy tudja, hogy saját műsorban reménykedett, ám ezt ez idáig nem kapta meg, a Reggeli pedig nem nagyon volt ínyére, mert mikor adásban volt, nem találkozhatott a gyerekeivel a korai műsorkezdési időpont miatt.