Hulk ismét a tévében tombol

Vágólapra másolva!
Harminc év szünet után ismét sorozatot kap a dühöngő zöld óriás, de több képregényhős tévés feltámasztása is elképzelhető.
Vágólapra másolva!

Új sorozat indítására készül az ABC amerikai csatorna és a Marvel Comics: a két cég azt tervezi, hogy ismét a kis képernyőre adaptálja a már mozikban is debütált Hulk-ot. A Hollywood Reporter információi szerint a sorozat még fejlesztési stádiumban van.

Még 1978 és 1982 között forgott egy akkoriban nagyon népszerű, A hihetetlen Hulk című sorozat (ebből valók az alábbi fotók), melyben a főszerepet egyszerre két színész játszotta - Bill Bixby volt Dr. Bruce Banner, a gamma-sugárzást elszenvedett orvos, Lou Ferrigno pedig alteregóját, Hulkot alakította.

Forrás: [origo]

A remake válaszlépés lehet, hiszen egy rivális képregénycég, a DC szintén újraforgattatja a Wonder Woman nevű sorozatát. A Marvel Television gyorsan cselekedett, és a Hulk mellett több, a Marvel logója alatt megjelenő képregényt is adaptálni akarnak a tévére - többek között a Köpeny és Kard-ot (Cloak and Dagger), a Heroes for Hire-t, a The Eternals-t, és a Holdlovag-ot (Moon Knight).