Lelépne az elkeseredett megasztáros

Vágólapra másolva!
Szíj Melinda nem találja helyét a kereskedelmi televíziózásban, a Megasztár-ban, így nem bánná, ha mihamarabb kieshetne.
Vágólapra másolva!

"Nem szeretnék több szavazatot. Egyre erősebbek a mocskolódó hangok, akik szépen lassan meggyőzik azokat is, akik mellettem állnak. Ahogy telnek a hetek, egyre nehezebbek a feladatok és egyre jobban kitűnik majd, hogy nem vagyok idevaló. Szóval kérek mindenkit, hogy hagyjanak elmenni! Könyörgöm, ne szavazzanak rám többet, mert csak így mehetek haza. Én ugyanis nem fogok milliókat fizetni a Tv2-nek szerződésszegésért" - nyilatkozta a Blikknek Szíj Melinda.

Forrás: [origo]

Az asszony, akit a lapok magyar Susan Boyle-ként emlegetnek, nem került a kiesés szélére az addigi három élő adásban, de nem először panaszkodott a felhajtásra, arra, hogy nem érzi jól magát a show-ban. Illés Gabriella, a műsor producere szerint az énekesnőnek lelki támogatásra van szüksége, mivel alapvetően labilis, nehezen dolgozza fel, hogy egy húsz éve titokban dédelgetett álma megvalósul. A produkció abban bízik, hogy pár nap múlva összeszedi magát, és minden rendben lesz.