Állandó magyar műsor indul a román közszolgálati televízióban

Vágólapra másolva!
A román közszolgálati csatornán állandó magyar műsor indul: a Román Televízió kolozsvári területi stúdiójának nemzetiségi szerkesztősége Erdélyi Figyelő című műsora hétfőtől péntekig mindig ugyanabban az időpontban jelentkezik.
Vágólapra másolva!

A romániai magyar közszolgálati televíziózás 41 éves történetében először fordul elő, hogy egy magyar nyelvű műsort hétfőtől péntekig mindig ugyanabban az időpontban sugározzon a román közszolgálati televízió - írja a Krónika című kolozsvári napilap.

Az Erdélyi Figyelő című egyórás magazint hétköznap 16 és 17 óra között tekinthetik meg a tévénézők a kolozsvári területi Tv-stúdió regionális csatornáján. A műsor főszerkesztője, Bardocz Sándor elmondta, hogy a romániai magyar társadalom minél szélesebb rétegét szeretnék kiszolgálni, ezért minden nap más-más tematikus műsorral jelentkeznek.

A hétfőt az aktualitásoknak szentelik, a kedd a kultúra, a szerda pedig a család napja. Ezen a napon a párkapcsolatoktól kezdve a család szinte valamennyi ügyes-bajos dolgáig mindenről szó esik majd. A csütörtök témája az erdélyi magyar közösség. Az egyházak és a szórványmagyarság gondjai egyaránt terítékre kerülnek. Péntekenként a hétvégére hangol a közszolgálati csatorna színes, szórakoztató magazinnal. Az Erdélyi Figyelő szeretne még nyitni a kortárs művészetek felé, mivel korábban nem volt olyan műsora a közszolgálati televízió magyar adásának, amely hangsúlyosan foglalkozott volna ezzel a területtel.

A műsor rövidesen a világhálón is elérhető lesz, a www.kolozsvaritelevizio.ro oldalon.