Az X-Faktor mentorai nem tudtak dönteni, hat énekes maradt

Vágólapra másolva!
A mentorok által lehúzott Vastag Tamás és zsűritől kifejezetten jó kritikákat kapott Shodeinde Dorka párbajoztak az X-Faktor november 20-i adásában. A mentorok a végén mégsem tudtak dönteni, a tévézőktől azonban utóbbi kapott kevesebb voksot, így kiesett.
Vágólapra másolva!

Az X-Faktor november 20-i adásában hét énekes léphetett színpadra: Shodeinde Dorka a Whitney Houston előadásában megismert I Wanna Dance With Somebody-val kezdte az estét, de sikert aratott a helyszínen lévő nézőknél Vastag Csaba, a Házibuli című filmmel híressé lett Dreams Of My Reality-vel, Janicsák Veca is, a Szerelem első vérig-gel. Király L. Norbi sok mozgással, viszont kevés hanggal előadott Rod Stewart-nótája is ovációt kapott. A legtöbb kritikát a mentoroktól ezen az estén a túlzottan is biztonságra törekvő, feltűnően óvatos Vastag Tamás kapta, Malek Miklós szerint az eddigi legrosszabb előadást hallották a tévézők, így Gesztitől már a "szerethető kis fickó" dicséretnek számított, akárcsak Keresztes Ildikó megjegyzése, aki szerint a fiú olyan volt, mint Travolta az óvodában.

Malek szerint színvonalas buli volt, jó társasággal, Feró a piát hiányolta, de élvezte az estét. Keresztes Ildikó gyomorgörcsre, feszültségre panaszkodott, Geszti szerint a párbaj után mindenképp fájni fog a mentorok szíve, de a versenyzők már ott vannak, ahol lenniük kell, a "sztárok világában". Csonka András váratlan Ding Ding Dong-ja után a két legkevesebb szavazatot kapott előadó párbajozott: Vastag Tomi és Shodeinde Dorka, előbbi lépett elsőként színpadra, az REM Losing My Religion című dalával.

kalmár csaba

Geszti szerint "Dorkából ma énekes lett", így Vastag Tomit küldte volna haza, utóbbi mentora viszont megvédte a fiatal előadót, akit a kismamával együtt őrületesen tehetségesnek aposztrofált. Malek a verseny egészét nézte, nem csak a párbajt, ennek alapján Vastag Tamást engedte volna tovább, Feró viszont a fiatalasszonynak szavazott bizalmat. A közönség döntött tehát, a legkevesebb voksot kapott Shodeinde Dorka esett ki.