Vastag Csaba újabb párbajt nyert az X-Faktorban

Vágólapra másolva!
Az X-Faktor december 11-i adásában Janicsák Veca és Vastag Csaba párbajozott. A mentorok a műsor végén nem tudtak dönteni, a nézői voksok alapján előbbi esett ki.
Vágólapra másolva!

Az X-Faktor december 11-i adására már csak négyen maradtak a tizenkettes mezőnyből. A produkciók után a mentorok értékeltek: Malek Miklós nagyon komoly versenyt, hasonló tehetségű előadókat látott, Nagy Feró szerint jó este volt, de úgy vélte, ő keményebb, szigorúbb volt a kelleténél. Keresztes Ildikó szerint lehetett érezni a terhet a versenyzőkön, akik fáradni látszanak a végére, Geszti Péter úgy vélte, hogy a műsor első felében ijedtek voltak az énekesek a tét miatt, a szünetben rázták fel őket.

Forrás: [origo]

Ákos előadása után kiderült, hogy a legtöbb szavazatot ezen az estén Király L. Norbi és Takács Nikolas kapták, így ők bejutottak a jövő szombati döntőbe (amely után lesz még egy vasárnapi finálé, egy nyolcórás maraton zárásaként). Párbajozni kényszerült Janicsák Veca és Vastag Csaba (a képen), előbbi kezdett egy Beyoncé-dallal.

Geszti szerint mindkét előadás hátborzongatóan tökéletes volt, de persze Veca maradására voksolt, Feró szerint jót tett a párbaj mindkettőnek, mert frenetikus energiák szabadultak el, és ő is saját mentoráltja mellett szavazott. Malek tehetséget és fejlődést emlegetett, őszinteségben viszont a lány győzte meg, Keresztes Ildikónak kellett volna döntenie - ő pedig a közönségre bízta, ki jusson be a háromba. A nézői voksok száma alapján kiesett Janicsák Veca, így nincs lány a három legjobb közt.

Friss: Visszahozza korábbi sikerműsorát az RTL Klub