"El sem olvastam, mi áll a papíron" - Kembe Sorel-Arthur a köztévés kirúgásáról

Kembe Sorel-Arthur
Vágólapra másolva!
A közmédiánál történt, közel négyszáz fős újabb elbocsátás a Duna Tv-nél dolgozó, de a Tv2 Jóban Rosszban című napi sorozatában is látható Kembe Sorel-Arthurt is érintette. A műsorvezető-riporter azon kevesek közé tartozik, akik nem írták alá a felmondásról szóló előzetes értesítést, mert - a munkaügyi bíróság korábbi üggyel kapcsolatos, elsőfokú ítéletére támaszkodva - nem tartotta legitimnek a csoportos kirúgást. Megkerestük M. Kiss Csabát, Teszári Nórát is, ők nem kívántak nyilatkozni az elbocsátásról.
Vágólapra másolva!

Kembe Sorel-Arthur legutóbb a Duna2 Éjjeli őrjárat című műsorában dolgozott riporterként, de a közmédiát (a Magyar Televíziót, a Duna Televíziót és a Magyar Rádiót) érintő újabb létszámleépítési hullám őt is sújtotta - csakúgy, mint a műsort vezető Teszári Nórát vagy éppen Bombera Krisztinát és M. Kiss Csabát.

"Közvetlen előzménye nem volt a kirúgásomnak, sőt hétfőn kettőre kellett volna mennem egy castingra - de aztán egy órakor kipattant ez az egész" - mondja az [origo]-nak Kembe. Ezzel együtt az elbocsátás nem érte váratlanul: "Leginkább azt nem értettem, hogy miért nem rúgtak ki már az első körben. Sosem volt hátszelem, politikussal még egy légtérben sem tartózkodtam soha, mert vigyáztam rá, hogy ne kapjak el valami vírust. Ahhoz pedig, hogy ma bent maradj a közmédiában, hátszél kell. Végigcsináltuk már ezt egyszer, de aztán mindenki megnyugodott - elvégre sokaknak gyereke van, és a házra is fizetni kell a hitelt, nem nagyon ugrálhattak" - fogalmaz.

Szerinte sokan pont emiatt döntöttek most is úgy, hogy aláírják a felmondásról szóló értesítést, amivel legalább a végkielégítésüket megkaphatják - ugyanakkor ígéretet tesznek arra, hogy egy darabig nem beszélnek a közmédiában történtekről. Kembe nem volt hajlandó aláírni a papírt: "A kirúgásom indokaként a közmédia racionalizálását hozták fel, de én ezt nem fogadtam el. Megkérdeztem, hogy elvihetem-e egy ügyvédhez a papírt, de ők azt mondták, ott helyben kell aláírnom. Erre azt feleltem, hogy akkor inkább hagyjuk az egészet: el sem olvastam, mi áll a papíron, visszaadtam nekik úgy, ahogy volt" - meséli.

TV2

"Nem nagyon tudom, hogy hányan vannak rajtam kívül, akik nem írták alá ezt a papírt. Van egy sejtésem, hogy az egyik rendező szintén nem volt rá hajlandó, de ezt csak fél füllel hallottam ki egy folyosói beszélgetésből. Valószínűleg kevesen lehetünk, mert aki nem írt alá, annak akár a végkielégítése is ugorhat - mondjuk ez az én esetemben nem olyan nagy pénz: pontos összeget nem mondok, de lehet, hogy a McDonald'sban jobban keresnek az emberek. Azt gondolom, hogy már az is sértette az alkotmányos jogomat, hogy ugyanazért a munkáért, ugyanolyan beosztásban nem kaptam ugyanannyi fizetést, mint bizonyos emberek, akik szintén szerkesztő-műsorvezetői pozícióban voltak - úgy, hogy soha nem számítottunk közalkalmazottaknak, akiknél a munkában eltöltött idővel növekszik a bér" - teszi hozzá.

Úgy gondolja, kirúgásához az is hozzájárult, hogy párhuzamosan a Tv2-nek is dolgozott, a Jóban Rosszban című napi sorozatban ugyanis ő alakítja dr. Kalem Józsefet. "Az én helyzetem azért volt érdekes, mert még a választások előtt, az előző tévéelnöktől, Cselényi Lászlótól kértem engedélyt arra, hogy elmehessek a Jóban Rosszban-ba forgatni, és ő meg is adta az engedélyt. Folyamatosan hallottam viszont olyanokat a hátam mögött, hogy hogy képzelem, hogy két televíziónál vagyok egyszerre, illetve, hogy miért nem döntök az egyik mellett. Én a Duna Tv későbbi vezérigazgatóját, Ókovács Szilvesztert és az MTVA vezetőségét is értesítettem arról, hogy dolgozom a Tv2-nek is: informálisan mindenki megadta az engedélyt, de azt hiszem, lehetett köze a kirúgásomnak ahhoz is, hogy benne vagyok a Jóban Rosszban-ban" - véli.

"Szerencsére olyan a szerződésem, amely lehetővé teszi, hogy a lejárta után akár már másnap átigazoljak egy másik csatornához. Remélem, hamarosan érkezik is megfelelő ajánlat - amellett, persze, hogy a Jóban Rosszban-t csinálom tovább" - mondja végezetül további terveiről.

Kembe Sorel-Arthurral készül korábbi interjúnkat itt olvashatja.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!