Nézettségi rekordot szállított a Jersey Shore

Vágólapra másolva!
A Magyarországon is bemutatott Jersey Shore című reality harmadik évadja 8,45 millió nézővel nyitott az amerikai MTV-n, ami a csatorna rekordjának számít.
Vágólapra másolva!

A Jersey Shore - amely a magyar Music TV-n is fut, napi adással - harmadik évadjának premierje csütörtökön 8,45 millió tévézőt hozott az amerikai MTV-nek, ez pedig az egykori zenetévé legjobb nézettségének számít - jelentette be a csatorna egy nappal később, január 7-én.

Forrás: [origo]

Az olasz felmenőkkel rendelkező, fiatalokkal felvett reality az első évadtól kezdve igen kedvelt a csatorna nézői körében. A kezdetben teljesen ismeretlen szereplők valóságos sztárok lettek, az MTV pedig még 2010 decemberében bejelentette, hogy a nagy siker miatt Paul DelVecchio (művésznevén DJ Pauly D) saját valóságshow-t kap a csatornán a közeljövőben.

A reality első évadja megtekinthető a magyar Music TV honlapján.