Nézettség: Szárnyaló Árva angyal, alázó Való Világ

Vágólapra másolva!
A Tv2 főleg a Tények végéig tartja jól magát latin-amerikai telenovellákkal és a hírműsorral, utána azonban nagy tömegek kapcsolnak át az RTL-re, hogy megtudják, aznap Szandika vagy Éva csap-e hatalmas balhét a Való Világ-ban. Heti nézettség.
Vágólapra másolva!

Az év harmadik hetében tartotta vezető pozícióját az RTL Klub teljes lakosságban és a kereskedelmi célcsoportban is. A 18 és 49 éves kor közti nézőknél főműsoridőben közel 13 százalékponttal verte a Tv2-t, amely főleg délután erős, egészen a Tények végéig. Utána kezdődik az RTL Klubon a hetes Való Világ-összefoglaló, és ez rendre 40 százalék körüli eredményeket ér el hétköznap, amelyet a rivális csatornán futó Ezek megőrültek csak bő 20 százalékkal tud ellensúlyozni.

A teljes lakosságnál a hét legnézettebb műsora a Való Világ szombat esti kihívása volt, ezt a műsorszámot áltagosan 1,93 millióan nézték (ilyen számok mellett májusig is eltarthat a valóságshow negyedik szezonja). A Barátok közt 1,87 milliós legjobb eredménnyel csak második lett a listán, 1,78 milliós nézettsége volt a január 17-i Tények-nek, ezzel pedig a Tv2 is fel tudott kerülni a dobogóra.

2011 harmadik hetében a legnézettebb magazinműsor a Fókusz volt, heti sorozatoknál most a Castle volt a nyerő, de a legjobb számot szállító filmet is az RTL Klub adta, a Gagyi mami című vígjáték ismétlése volt népszerű. Van még bőven tartalék a latin-amerikai telenovellákban is, mert a Tv2-n futó Marina is volt egymillió néző fölött a múlt héten, de az Árva angyal még erősebb, hatodik helyen zárt, közel másfél millió nézővel. Az MTV továbbra is nehezen talál rá a nézőkre, a harmincas listára a csatorona kínálatából ezúttal csak az Üdítő című műsor fért fel.

------------------------

Top 30, teljes lakosság

agb

A listán minden műsor a legnézettebb adásával szerepel.
A dátum mögött előbb az AGB által mért százalékos közönségarány, majd a teljes nézőszám látható.