Új néven indul az új tagot kereső Beugró

Vágólapra másolva!
A Viasat3-on már Beugró Plusz lesz a címe, azért, hogy a névvel, az új designnal és színekkel különböztesse meg magát a többi csatornán futó ismétlésektől.
Vágólapra másolva!

Mint korábban megírtuk, a Beugró a Cool tévéről a Viasat3-ra kerül - de 2011-ben már Beugró Plusz lesz a címe, azért, hogy a tévézők nyomban lássák, hogy új epizódok vannak adásban. A produkció így a névvel, az új designnal, díszlettel, frissített feladatokkal és új színekkel jelzi, hogy az ideiek különböznek az MTV-n vagy a Cool tévén felbukkanó ismétlésektől. A Beugró ugyanis a legtöbbet vándorolt magyar tévéműsor, nem volt még hazai produkció, amely négy tévécsatornán futott volna egymást követő években - sőt, az olyan csere is ritka, mint amikor a Tűzvonalban a Duna tévéhez került, az akkor pénzhiánnyal küzdő MTV helyett.

Fotó: Mudra László [origo]
További képekért kattintson a képre!


A rögtönzésre épülő műsor hatodik tagot keres az idén: hogy ki lesz az új ember, az évad végén derül ki, addig több meghívott színészt kipróbálnak. A csapat - mivel egy nőre, Pokorny Liára jut négy férfi - inkább női taggal bővítene, Novák Péter műsorvezető pedig az [origo] kérdésére elmondta, hogy nehéz lesz beilleszkednie az új tagnak, mert a meglévők közt remekül működik a kémia, és már félszavakból is megértik egymást.