Dopeman: Akció, horror, romantika és pornó is van az életemben

Vágólapra másolva!
Dopeman realityje tavaly decemberben indult a TV6-on: a műsornak nincs kimondott irányvonala, a felvételeket utólag szerkesztik meg, de a rapper szerint így is jó pár szezonra lesz még anyaguk, tervezi például olyan országok meglátogatását, ahol szexturizmus működik. Az [origo]-nak elmondta, Ganxsta Zoleeval kibékült ugyan, de kapcsolatuk sosem lesz a régi, egykori cimboráját, Majkát árulónak és "minimális talentummal megáldott embernek" tartja, és a Való Világ jelenlegi szériája sem érdekli igazán - holott az első szezonnal ismerte meg őt sok százezer tévéző.
Vágólapra másolva!

A TV6 2010 karácsonyán indította el DopeManTV című műsorát, melynek kissé nagyképű ajánlója azt sugallja a nézőnek: médiatörténeti remeket lát. A címszereplő valóban egyedülállónak tartja realityjét, mondván, a kamerák előtt sem akar semmilyen imidzsnek megfelelni, huszonnégy órában az a fickó, aki a képernyőn. "Ez valóban egy olyan realityműsor, amelynél nincs semmiféle előzetes szerkesztés, a valóságot rögzíti a kamera. Nincs is szükség irányvonalakra, mert az életnél jobb sztorit senki nem tud írni" - mondja Dopeman.

A rapper 2005-ben már készített egy saját műsort a VIVA TV-nek, de aztán hamar rájött, hogy elképzelései nem egyeznek a csatorna érdekeivel: "Az a műsor nem teljesen úgy lett megvalósítva, ahogyan én képzeltem, de érdekes módon a VIVA aztán pont azoktól a dolgoktól ijedt meg, amiket a saját szerkesztői vágtak a műsorba. Utána nem is volt nagyon kedvem a tévével foglalkozni, de rájöttem, hogy váltanom kell a vizuális média felé, miután a zene mint művészeti ág tetszhalott állapotban van, a zeneipar pedig már meg is halt" - eleveníti fel, hogyan jutott el a DopeManTV ötletéig.

Először blogot kezdett el írni, amiből aztán videoblog lett, ennek pedig egyenes folytatása lett a tévéműsor. "Belenéztem magamba meg abba a közegbe, amiben mozgok, és úgy gondoltam, hogy azok a dolgok, amiket megélek ebben az országban, mások számára is érdekesek lehetnek. Az életem végül is egy jó mozi, minden megvan benne az akciótól kezdve a horrorig, a romantikától a pornóig" - véli.

A DopeManTV-re végül is egy négy-ötfős stáb állt össze: Dopeman az öccsével szerepel benne, Boros Attila az operatőr és a vágó, Szabados Viktor a szerkesztő, aki már több valóságshow-t készített, és van még egy barát, aki az internetes hátterét készíti a műsornak. "Tulajdonképpen alap nélkül csináltuk meg az egészet, aztán elkezdtünk tapogatózni, és végül a Viasatnál találtunk egy vonalat, amelyen meg tudtunk állapodni. Kezdettől fogva az az irány ment, amelyet én gondoltam ki, de természetesen kaptunk építő jellegű tanácsokat. Csényi Kati, a csatorna programigazgatója rengeteg jó tanácsot adott, amit meg is hallgattunk, de az alap az maradt, amit mi szerettünk volna" - mondja a rapper.

Ez a való világ

Dopemannel a Való Világ első szériája idején kezdett el foglalkozni a kereskedelmi televízió, amikor bement a villába, hogy közösen rappeljen Majkával. A show mostani adásait nem nézi, de így is megvan a véleménye a szereplőkről: "Csak háttérként megy, én nem is nagyon nézem, inkább csak akkor látom, ha kint vagyok édesanyáméknál, és épp a nagyszobában ülök. Nem mondom, hogy nem ismerem a szereplőket, sőt valamilyen szinten a sztori vonala is megvan, de nem követem kimondott figyelemmel. A karácsonyi adást láttam, akkor az új arcokról írtam is egy kis történetet, Csúfak és gonoszak címmel."

Forrás: DopeManTV

Ma már nem is vállalna hasonló szereplést a Való Világ-ban: "Alapvetően egy üzletember vagyok, több komponensből tevődik össze, hogy mit csinálok az életben. Egyrészt van egy elég konkrét világnézetem, van egy történet, amit szeretnék vinni azokban a dolgokban, amiket csinálok; másrészt viszont - üzletemberként - azt is nézem, hogy miből profitálhatok. Kereskedelmi tévés műsorokba mindig igyekeztem úgy menni, hogy magam felé hiteles maradjak, de közben profitáljak is: amikor Majkához bementem a Való Világ-ba, ott mind a két dolog teljesült, az emberek ráadásul meglátták azt az oldalamat is, amit addig nem ismertek. Ha úgy ítélném meg, hogy a mostani Való Világ-ból is tudnék valahogy így profitálni, akkor bemennék, de ebben a jelenlegi emberanyagban nem látom a lehetőséget" - fogalmaz.

Dopeman viszonya azóta Majkával is megromlott: a rappert hívták az Ezek megőrültek!-be is, de nem ment - úgy érezte, nem illik a karakteréhez a műsor, és nem akarta, hogy Majka egzecíroztassa. "Nincsen vele semmilyen viszonyom. Látom, hogy benne van a médiában, foglalkoztatják, annak ellenére, hogy minimális talentummal megáldott ember. Örülök a jó sorának, de számomra ő nem létezik. Ő egy áruló, és részemről az a legnemesebb gesztus, hogy levegőnek nézem" - osztja Majkát Dopeman.

A DopeManTV szereplője csak Ganxsta Zoleeval volt hajlandó kibékülni a Hal a tortán-ban: "Ganxsta Zolee nekem egy nagy barátság volt, körbeturnéztam vele az országot, és ő mégiscsak egy ikonikus figura - azzal együtt, hogy ma már kicsit más irányba ment a karaktere, bár szerintem akaratán kívül. Kibékültünk ugyan, de azért nem mindennapos a viszonyunk, és a seb valahol szerintem örökre megmarad. Amikor együtt voltunk a Hal a tortán-ban, felajánlottam neki, hogy csináljunk egy igazi hardcore duettet, amire a generációnk felkapná a fejét, de aztán a körülötte levők megijedtek ettől a lehetőségtől."

A zenélés mellett a tévézést is folytatja Dopeman, műsorában szerinte rengeteg potenciál van még: "A DopeManTV-t folytatni kell, jó pár szezon van még benne. Az életem tele van eseményekkel, és várom, hogy a nézők is velem jöjjenek az új kalandokba. Újabban azt találtam ki, amit jól be lehetne mutatni a műsorban, hogy Petivel körbeutazzuk a világot, de csak olyan helyekre megyünk, ahol szexturizmus van. Ez a trashreality-jelleg persze nem új ötlet - hisz az amerikai realityk nagy része ilyen -, de ilyen karaktereket, mint mi, nem tudnak máshonnan összekaparni. A magyar szórakoztatóipar nagy része műanyag, ezért is tudunk mi érvényesülni - de ebből van a legtöbb nehézségünk is" - mondja.