Új színésznővel és új feladatokkal állt ki a Beugró Plusz

Vágólapra másolva!
Megújult háttér előtt, de változatlanul a Centrál Színházban állt színpadra a megújuló Beugró, amely 2011-től a Viasat3-on látható. Az ötös mellé alkalmi szereplők érkeznek az első hat adásban, közülük kerülhet ki egy állandó stábtag - ha a producer, a színészek és a nézők is úgy akarják. Az első adás március 11-én este lesz.
Vágólapra másolva!

Változatlan a Beugró Plusz helyszíne, a Centrál Színház, de a megszokott ötös mellé az új évad első hat felvételére beugró színészek, színésznők érkeznek, persze egyesével, hogy aztán a szezon végére eldőljön, kaphat-e valamelyik állandó posztot a csapatban. Az [origo] az első felvételen szemrevételezte Ruttkay Laurát, aki a beköszönő szöveg és az első feladat feszengése és kicsit ideges pislogása után belejött az improvizációba, jelenet közben is bezsebelt tapsot, legalább két-három ízben.

A színésznő - aki tizenegy éve végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, és komoly rutinnal bír - reménykedhet a továbbjutásban, noha még nagyon az elején vagyunk, és adásba sem került az első epizód. A produkció Laurán kívül még öt másik ifjú tehetséget vet majd a rutinos beugrók közé, akikre a műsor weblapján és Facebook-oldalán is szavazhatnak a rajongók, hogy melyikük érdemes a hatodik állandó csapattag szerepére.

A Beugró Plusz nem csak a nevével és a fehér, világos drapp háttérrel, színes négyzetekkel, körökkel akarja megkülönböztetni magát az MTV-s és Cool tévés ismétlésektől, hanem a frissített feladatsorral is. Az egyik ilyen - amely még csiszolódik, és amelyhez a helyszínen lévő közönség véleményét is kikérték - a Libikóka fantázianevet viseli, ebben a színészek dialógus közben változtatják az alá- vagy fölérendeltségi viszont, azaz aki támadólag lép fel az elején, a csengettyű hangjára meghunyászkodik, aki pedig a jelenet kezdetén még mimóza volt, az harsány, extrovertált, támadó jellemű alakká lép elő.

Az Annie Hall-ban van egy klasszikus jelenet, amikor Woody Allen és Diane Keaton beszélgetése alatt olvasni lehet a gondolataikat: ilyesmi a Fejhang című új játék, amikor két karakter cseveg, de a beálló, rövid csendbe - mintha gondolatait közvetítené - belekotyog valamit a mögötte ülő. Pokorny Lia egy jelenetben például zöldségest alakított, Kálloy Molnár egyre dühösebb vevőt, aki fellázadt a poshadt termékek miatt, a mögöttük ülők pedig közvetítették a dialógusba abszolút nem passzoló, néha pajzán gondolataikat. Ennél is szórakoztatóbb volt Debreczeny Csaba és Kálloy Molnár kettőse, amikor két szenilis, rozoga professzort alakítottak - előbbi az este során ügyes tempóváltásokkal, utóbbi pedig igen frappáns, rövid félmondatok bedobásával nevettetett főképp.

Forrás: Viasat3

Másik újdonság, amivel előrukkoltak a színészek, az Időgép volt: egy szokványos vagy épp különös helyzet bemutatása után láthat a néző húsz évvel korábbi előzményeket, és tehet képzeletbeli ugrást a jövőbe. Az első felvételi napon ennél az újdonságnál is voltak még kisebb fennakadások, így nem volt tiszta minden színésznek, hogy a bemondott időugrás az alapszituációhoz vagy az előtte lévő cselekménysorhoz képest értendő-e, de Novák Péterék azzal nyugtatták a nem különösebben izguló közönséget, hogy "sikerszámaik" is idővel csiszolódtak, azoknak is kellett idő.

Forrás: Viasat3

A csaknem négyórás színházi előadás a szerkesztők keze alatt negyvenöt percesre zsugorodik, így még az sem biztos, hogy a tévénézők minden új játékot megismerhetnek az első adás során. Addig pedig nincs sok idő: premier március 11-én, 21.15-kor a Viasat3-on.