"A beteg állatot tolják előre a többiek" - VV4-párbaj előtt

Vágólapra másolva!
Az RTL Klub Neked Való című műsorában élőben kapcsolták a villát, a Való Világ 4 újabb párbajára készülő feleket. Alekosz és Gombi egymást magasztalták, egy korábbi villalakó viszont nem volt jó véleménnyel a kihívóról.
Vágólapra másolva!

A VV4 délutáni kísérőműsorában élőben kapcsolta az RTL Klub a villát, a párbajra készülő szereplők közül előbb a kihívó válaszolt a kérdésekre. Elmondta, hogy ha az esze szerint döntött volna, akkor Jerzyt hívta volna ki, de Alekoszt választotta ellenfélnek, noha erősebbnek tartja. "Ő a legerősebb, és csak akkor van értelme a további játéknak, ha ellene is tud nyerni az ember" - magyarázta, majd hullámvölgyekről beszélt.

"Egyszer fent, egyszer lenn, olyanok vagyunk, mint az időjárás" - tette hozzá feszengve a 60-70 napos passzivitás, néma gyötrődés után lassan magához térő Gombi (a képen balra), akiről Laci betyárnak, aki szintén lakott a villában, nem volt túl pozitív véleménye: "csak koncnak van odadobva, a beteg állatot tolják előre a többiek" - vélte.

rtl sajtóklub

A kihívott hosszú körmondatokkal próbálkozott, váltakozó sikerrel. "Maximális tiszteletemet élvezi, érkezése napjától kezdve különleges kapcsolat alakult ki köztünk" - közölte diplomatikusan Alekosz, aki nem örül neki, ha legerősebb játékosként emlegetik. Önmagát rokonszenvesnek véli: "két nagyon szimpatikus ember párbaja lesz" - magyarázta kissé zavartan. Hosszan dicsérte riválisát, szerinte Gombi kapcsolata és hűsége példaértékű, Évát pedig igazi, belevaló nőként definiálta, akinek vulgáris megnyilatkozásain kell csak javítani.