Havas Henrik a próba előtt flegmán közölte, hogy nem tudja, ki a kvíz műsorvezetője, majd gyorsan ki is esett párjával A 40 milliós játszmá-ból. Korábban elmondta, hogy tudja, a leégés benne van a játékban, de a jótékonyság miatt vállalta a vetélkedőt.

Az Aktív szerint Havas Henrik a Tv2 stúdiójába érkezvén flegmán közölte, hogy nem ismeri a vetélkedő házigazdáját, Rákóczi Ferit, de ez nem aggasztotta a műsorvezetőt. "Majd én fogok megjegyzéseket tenni, az első az lesz, hogy az arc mögött van-e tudás. Most bizonyíthat. Én soha nem vágytam arra az elismerésre, hogy Havas tanár úr tudja, ki vagyok. Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten, erre én felkészültem" - mondta erről a Morning Show, az Ezek megőrültek és A 40 milliós játszma vezetője.

tv2

Havas nem, de játékbeli partnere, Fresh Viki tudta a választ az első két kérdésre, így negyven millióval érkezett a páros a harmadik lépcsőfokhoz. A "hány napig raboskodott Natasha Kampusch?" - kérdésre Havas Henrik tudni vélte a választ, és bár a nézők közül többen bekiabáltak, hogy gondolják át, osszák meg a pénzt, ragaszkodott eredeti elképzeléséhez, a 4520 naphoz - holott a jó válasz 3096 volt. A videó itt megnézhető.