"Ez az ő műfaja" - Alekosz szülei az RTL Klub párkereső realityjéről

Vágólapra másolva!
A VV4 egyik legnépszerűbb szereplője jelenleg Alekosz, az RTL Klub pedig rá építene egy három-négy hétig tartó, napi egyórás párkereső valóságshow-t, talán már 2011 tavaszának végén. Szülei szerint ez remek ötlet, mert Alekosz szereti a lányokat, imád szerepelni - és ők sem mondanának nemet, ha menyasszonyjelölteket cipelne haza fiuk, egy tévéstábbal kiegészülve.
Vágólapra másolva!

Párkereső valóságshow indulhat Alekosszal rögvest a Való Világ 4 után: tizenhat-tizenyolc nő költözne a villába, Alekosz sorra menne páros vagy egyéni randikra velük, míg nem találna köztük menyasszonynak való lányt. Az RTL Klub ötletéről itt olvashat bővebben.

A közösségi oldalakon felettébb népszerű szereplő édesanyja, Gakisz Vája az [origo]-nak elmondta, hogy jó ötletnek tartja a párkereső realityt: "Nem tudom, hogy ő hogyan fogja fogadni, de talán tetszeni fog neki. Ez az ő stílusa, passzol hozzá, szeret lányokkal beszélgetni, szórakozni járni."

Apja, Nagy Tibor kérdésünkre elárulta, hogy örül a tervezett valóságshow-nak, épp pár héttel korábban említette nejének, hogy egy Benkő feleséget keres-jellegű műsor testhezálló lenne fiuk számára. "És milyen a véletlen, hogy pont ilyet ajánlottak neki! Ez az ő műfaja. Mi 52 évesek, de fiatalosak vagyunk, nyitottak mindenre, akár mi is közreműködnénk, ha felkérnének" - tette hozzá.

rtl klub, sajtóklub

A tervezett realityben Olivérrel tanácsadóként számol az RTL Klub, vele Nagy Tibor egyszer találkozott csak, a BeleValó című műsorban, akkor szimpatikusnak találta. "Aki rokonszenves még benn a villában, az Évi, az első hetektől kezdve. Kedvelik egymást Alekosszal, bár ő szokta piszkálgatni a lányt, de csak azért csipkelődik, mert kedveli. Az incselkedéseken csak nevet, figyeli, hogyan reagál rá, mert az Évi először beszél, és csak utána gondolkodik. Köztük a barátság úgyis megmarad a VV4 után" - vélte.