A Tv2 szerint jó ötlet volt az "álamfőt" betenni a kvízbe

Vágólapra másolva!
Politikai párt részéről nem kapott elmarasztaló, de dicsérő visszajelzéseket sem a Tv2 a március 21-i, hétfői adással kapcsolatban - nyilatkozta Rényi Ádám, A 40 milliós játszma című műsor főszerkesztője, a csatorna kommunikációs igazgatója. A vetélkedőben helytelen válaszként szerepelt az "álamfő" szó is.
Vágólapra másolva!

Március 21-én a Tv2 A 40 milliós játszma című vetélkedőjében egy nyelvhelyességi kérdést is feltettek a játékosoknak: három helytelenül és egy helyesen írt szóból kellett kiválasztania egy diszlexiás játékosnak a nyelvtanilag kifogástalant. A helytelenül írt opciók között szerepelt az "álamfő' és az "álomás" is: épp ezeket a szavakat írta le Schmitt Pál köztársasági elnök hibásan 2010 szeptemberében a hegyeshalmi Paprika Csárda dolgozói számára, egy köszönő üzenetben. (Az adásról itt, az államfő által írt szövegről itt olvashat.)

tv2

Rényi Ádám főszerkesztő szerint a műsorban mindig vannak aktuális kérdések, a hétvége egyik kiemelkedő híre pedig az volt, hogy Schmitt helytelenül írta le az államfő és állomás szavakat. Rényi - aki a Tv2 kommunikációs igazgatója is egyben - úgy látja, hogy jó ötlet volt a szerkesztőség részéről a politikával kapcsolatos kérdés, mert hatalmas sajtóvisszhangja lett az esetnek, egy kereskedelmi televíziónak pedig fontos, hogy beszéljenek a műsorairól. A Független Hírügynökség kérdésére, hogy volt-e politikai szándékuk ezzel a kérdéssel, Rényi Ádám egyértelmű nemmel válaszolt.