Két játékost is hazaküldtek az Éden Hotelből

Vágólapra másolva!
A Viasat3 stratégiai játékának harmadik hetében két fiú jött, kettő pedig távozott. A jövő héten két nő költözik be a játékban lévő öt lány mellé.
Vágólapra másolva!

Az Éden Hotel harmadik hetében a legutóbbi beköltöző a 23 éves, Budapesten, kommunikáció és média szakon diplomázott Gábor volt (a képen). Nyomban veszélyt jelentett a játékban lévő hat fiúra: mivel - logikusan - senki nem ajánlotta fel neki a párját, biztos helyét, levél érkezett a szerkesztőktől, amelyben arról értesítették, hogy védettséget kap a csütörtöki párválasztó ceremónián. Hiába alakult ki tehát korábban öt többé-kevésbé összetartó páros, a jövevény bármelyiket kedvére szétrobbanthatta, hazaküldvén akár a legerősebbnek tartott fiút is: okozott is ez zavart, fejvakarást, szájrágást és gondterhelt ráncokat.

Forrás: viasat3

A párválasztó ceremónián az első körben nem volt jelentősebb fordulat, a jóformán kiközösített és megvetett, ízes nyírségi tájnyelvben erős István pár nélkül maradt, a tőle undorodó Aliz dobta őt egy korábban érkezett fiú miatt. A második menetben Gábor a napok óta láthatatlan embert játszó, igencsak visszafogott Jenny mögé állt, ez pedig az addig csendben taktikázó, konfliktusokat kerülő Norbi kiesését jelentette.

Nézzen szép képeket a forgatási helyszínről!