Egymás ellen küzd Tóth Gabi és Vera a Tv2-n

Vágólapra másolva!
Rákóczi Feri, Harsányi Levente és Szekeres Adrienn is indul A nagy duett-ben.
Vágólapra másolva!

Falusi Mariann, Árpa Attila mellett Harsányi Levente és Szekeres Adrienn (utóbbi kettő a képen) is szerepel A nagy duett-ben. A Tv2 áprilisban rajtoló, énekes-zenés show-jában tíz páros indul, hetente egy esik ki.

Szintén mikrofont ragad Rákóczi Feri, aki - a Tények és a Mokka arcai mellett - lassan a Tv2 legfoglalkoztatottabb képernyőse: ott volt az Ezek megőrültek-ben 2010-ben és 2011-ben, és szintén műsorvezetőként vitte A 40 milliós játszmá-t, tavaly és idén. "Ha elkezdek valamit, azt szeretem jól csinálni" - nyilatkozta az Aktív-nak a rádiós-tévés, aki Tóth Verát kapta párként. Mivel az ezúttal énekesként próbálkozó Till Attila duettben lesz Tóth Gabival, így testvérharc várható.