A producer szerint is közeleg a 24-mozifilm

Vágólapra másolva!
Egy hónappal azután, hogy Kiefer Sutherland a 24 című sorozat mozifilmmel való folytatásáról beszélt, Brian Grazer producer is megerősítette, hogy 2012-ben bemutathatják az alkotást.
Vágólapra másolva!

Egy hónapra rá, hogy a mindenre elszánt ügynököt, Jack Bauert alakító Kiefer Sutherland a 24 című akciósorozat mozifilmmel való folytatásáról nyilatkozott, a producer, Brian Grazer is megszólalt a Twitteren: megerősítette, hogy izgatottan várják a filmet, 2012-ben pedig be is mutathatják az alkotást.

fox

A FOX tévécsatorna 2010 márciusában jelentette be, hogy - nyolc évad után - nem kér többet a Golden Globe- és Emmy-díjas 24 akciósorozatból. A növekvő költségek mellett a sorozat egyre rosszabb nézettséget szállított, így a FOX-nak gazdasági döntést kellett hoznia. Az akciósorozatról írt cikkeinket itt olvashatja.