Meglepetés a VV4-ben: Jerzy kiütötte Bécit

Vágólapra másolva!
A Való Világ-ban Béci volt a kiválasztott, Jerzyt hívta ki párbajra: mivel az internetezők kész ténynek vették, hogy előbbi vívja majd a döntőt Alekosszal, meglepetés, hogy Jerzy menet közben fordított, 54 százalékkal elverte barátnője bátyját.
Vágólapra másolva!

Április 17-én, az RTL Klub valóságshow-jának végjátékában Béci volt a kihívó, Jerzyt választotta, mondván, kedveli, de előbb-utóbb össze kellett volna csapniuk, hiszen csak egy ember nyerheti meg a VV4-et. Előbbi nem fogta túl érzelgősre búcsúját, Jerzy viszont belejött a szónoklás tudományába, hosszabban köszönt el a többiektől.

Fotó: Mudra László [origo]
A párbaj képeiért kattintson a fotóra!

Noha korábban az ellenkezőjét állította, Jerzy elmondta, hogy nagyon rosszulesett neki az, hogy Béci őt hívta párbajra. A műsorban Gigi - Béci húga, Jerzy szerelme - testvére mellett tette le a voksát, majd jöttek a kortesbeszédek: Béci mellett Anikó kampányolt, Jerzy beszédét pedig Alekosz mondta el.

Lehet, hogy az interneten messze legnépszerűbb lakó támogatása is kellett a győzelemhez, lehet, hogy a görög hívei már most ki akarták ejteni nagy ellenfelét: a netezők által korábban lesajnált, Anikó által borzasztó gyengének hitt Jerzy 54 százalékkal ment vissza a villába, de úgy, hogy a műsor elején még Béci vezetett. A bentiek közül Éva és Alekosz a lengyel származású chippendale-táncost, Anikó pedig a rapper fiút várta vissza a villába: a göndör szőke lány szokása szerint hisztérikusan üvöltözött, amikor a győztes betoppant, a fekete hajú lakótársnője pedig némán, döbbenten nézett, ő 90-10-es arányú Béci-diadalt vizionált pár nappal korábban.