RTL-es műsorvezető megy az új zenetévére

Vágólapra másolva!
Istenes Bence, a NekedValó című délutáni műsor vezetője a MusicPlus képernyőjén is feltűnik majd 2011 májusától. A csatorna napi talkshow-t és kevés realityt ígér.
Vágólapra másolva!

A MusicPlus főszerkesztője, Steiner Kristóf Istenes Bencét kérte fel a csatorna egyik műsorvezetőjének. A munkát utóbbi elvállalta, így az RTL-es feladatai mellett május 1-jétől a zenetévén is lesz dolga - tudható meg Istenes Facebook-oldaláról.

"Nagyon örültem, mikor Kristófék rám gondoltak, és felvázolták az elképzeléseiket a csatorna műsoraival kapcsolatosan. Csupa olyan ötlettel álltak elő, amelyeket korábban bármennyire is szerettünk volna megvalósítani az egykori zenetévés munkatársakkal, állandóan falakba ütköztünk. Most egy nagyon jó csapat áll össze a MusicPlus csatornánál, ahol végre nem csak műsorvezetőként, hanem a műsorok szerkesztőjeként azok tartalmához én is hozzájárulhatok az ötleteimmel. Nagyon hálás vagyok Kolosi Péternek, az RTL Klub programigazgatójának, hogy hozzájárult ahhoz, hogy elfogadhassam ezt a felkérést!" - írja az oldalán.

Steiner Kristóf az internetes honlapján az induló csatornáról hosszabban ír: "Ha megvan az álomcsapat, elindítunk egy napi talkshow-t, egy slágerlistát, egy klipkívánságműsort, és egy kulturális programokat ajánló heti magazint is, melyben exkluzív interjúk is helyet kapnak majd, nemzetközileg elismert filmrendezőkkel, színészekkel. Egy popkulturális hírműsort is tervezünk, ezekkel pedig visszakanyarodunk a zenetévézés gyökereihez: mára az ilyen típusú show-kat sajnos megették a realityk" - áll a szövegben.