Színpadiasan, de gyáván döntött az Éden Hotel kavarógépe

Vágólapra másolva!
A Viasat3 valóságshow-jának legutóbbi ceremóniáján újfent Szandra játszotta a főszerepet: a nők felé nem túl nyitott, de befolyásos barátokkal bíró Danit nem merte kiejteni, csak ráijesztett kissé.
Vágólapra másolva!

Az Éden Hotel május 5-i párválasztó ceremóniájára a lányok érkezhettek nyugodtabban, mert ők öten voltak, a fiúk hatan, így utóbbiak közül kellett kiesnie valakinek. Szandra korábban kétszer védettséggel maradt benn, most pedig újfent ő volt a főszereplő: neki kellett választania a mögé álló, egykedvű Dani és az "igazából" szót két mondatban tízszer benyögő Attila közül. Utóbbival egy nappal korábban elhitette, hogy van esélye, előbbire (és bajtársaira, Ádámra, Kristófra) alaposan ráijesztett, amikor a bizalom hiányáról értekezett, de végül nem merte tovább rombolni az irányító kemény magot, így a négy nappal korábban érkezett mixer fiúnak intézte el gyors hazaútját.

viasat3

A reality utolsó szegmensében újabb, ittasan csókolózó triót, medencés bulit élvezhettek a tévézők: Szandra a vége felé már pedzegette, milyen jó is lehetne kapcsolata Ádám lakótársával, Nikivel, ha a fiú végre kiesne.

A képen balról a kiesett Attila, mellette Szandra, majd Robi, Aliz. Nézze meg a helyszínen készült képeinket!