Kolosi Péter: Ne büntessék az RTL Klubot olyanért, ami el sem hangzott

2011.05.13. 21:49

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács 144 millió forintra büntette az RTL Klubot a Való Világ 2010 novemberi és decemberi adásai, előzetesei miatt: a csatorna nem ért egyet a döntéssel, bírósághoz fordul. Kolosi Péter, a csatorna programigazgatója szerint nem lett volna baj, ha előbb kapja meg a csatorna a határozatot, mint a sajtó, és úgy véli, hogy idokolatlan különbséget tenni fikció és reality között: úgy véli, a VV4-ben látott jeleneteknél durvábbak mennek a délutáni telenovellákban. Azzal sem ért egyet az RTL Klub, hogy fizetni kelljen kisípolt káromkodásokért.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa május 11-én tartott ülésén központi téma volt az RTL Klub Való Világ című valóságshow-ja, amelynek 2010. november 20. és december 31. közti adásait vizsgálták. A csatornának 130 millió forintot kell fizetnie kiskorúak védelmének megsértése, 14 millió forintot pedig a reklámszabályok áthágása miatt. Az RTL Klub még aznap jelezte, hogy bíróságon támadja meg a határozatot, de ez nem halasztó hatályú, be kell fizetni az összeget.

"A határozatot még nem kaptuk kézhez, semmiféle hivatalos információnk nincs, csak az, ami a sajtótájékoztatón elhangzott. A szokás az, hogy minden egyes vélelmezett jogsértésről küldenek nekünk levelet, amit nekünk meg kell válaszolni. Mivel nem kaptuk meg a részletes határozatot, nem tudjuk, mely válaszunkat, magyarázatunkat fogadta el a médiahatóság, melyet nem" - mondta, hozzátéve, hogy az RTL Klub szerint a sajtó tájékoztatása előtt az NMHH informálhatta volna a csatornát is.

Abban a kérdésben, hogy mi a jobb: 144 millió forintot fizetni, vagy főműsoridő elején sötét képernyővel nézők százezreit elveszteni, Kolosi nem kívánt dönteni. "Az elsötétítés sem megoldás, és nyilvánvaló, hogy a 144 millió forint több órát, vagy többször egy órát jelentene" - tűnődött. A Való Világ költségvetéséhez képest is nagy szám a 144 millió: konkrét összeget ugyan nem említett, de annyit megtudtunk, hogy jóval 1,5 milliárd alatt van a végösszeg.

Kolosi szerint a törvény sem tesz különbséget a fikció és a reality között, így nem érti, miért büntetendő valami a VV4-ben, ha nem az egy szimpla, brazil telenovellában. "Azt gondoljuk, ahogy sok fórumozó is észlelte, hogy a VV4 a korábbiakhoz képest szoft valóságshow volt. a médiahatóság sok olyan jelenetet kifogásolt, amelyet egy délutáni filmben nem: a fikció és a valóságshow közti megkülönböztetést nem tartjuk elfogadhatónak. Korábban sokszor támadta az ORTT a filmeket, sorozatokat, mondván, egyes jelenetei nem valók gyerekeknek. Mi azzal védekeztünk, hogy az csak fikció, a gyerek látja, hogy színészkednek -, de a médiahatóság akkor azzal érvelt, hogy a gyerek nem tud különbséget tenni a fikció és a valóság között. Ha akkor ez volt az álláspont, akkor most se legyen különbség a műfajok közt! Semmiképp nem gondoljuk, hogy kettős mérce alkalmazható" - vélelmezte.

"Ezeknél durvábbak is hallhatóak délután a telenovellákban"

A programigazgató szerint sokszor a kinémított, kisípolt szöveget is trágárságként értékelték, holott, aki felismeri, hogy mi hangzott el, az tudja, hogy a nyelvben ilyeneket naponta sokszor használnak. "Az elnémított üzenetek nem voltak teljes értékű közlések, nem lenne szabad büntetni olyanért, ami el sem hangzott. Hivatkoztak számos olyan párbeszédre, amelynek szexuális tartalma volt, holott ezeknél durvábbak is hallhatóak délután a telenovellákban, de még egy középiskolás kiránduláson, vagy egy ifis, kajakos edzőtáborban is" - közölte.

"Azt gondoljuk, hogy a hatósági ellenőrzés nem volt valós, a jelenetek eltúlzásával torz képest festett a műsorról. A vizsgálatot koncepciózusnak tartjuk. Meggyőződésünk, hogy nagyon sok pozitív értéket is közvetített a Való Világ, és ezeket egyáltalán nem vette figyelembe a hatóság. Volt nálunk dohányzásról leszoktató kampány, ketten le is szoktak, és ennek biztosan volt társadalmilag pozitív üzenete. Többször volt egyhetes alkoholtilalom a villában, és jelentős társadalmi problémára hívtuk fel a figyelmet, az alultáplált gyerekekkel kapcsolatban: 177 millió forintot gyűjtött a VV4 egy alapítványnak. Állítjuk, hogy a műsor nem jelentett veszélyt a kiskorú, tizenkét év fölötti nézőkre" - folytatta.

Alekosz műsora marad olyan, mint volt

A reklámszabályok megsértésével kapcsolatban belátja, hogy a médiahatóság a 2010. december 31-e előtti adásokat szankcionálta, amikor a régi médiatörvény még nem engedélyezte a termékelhelyezést, de szerinte az EU-s direktíva már 2011 január elseje előtt is engedte azt, csak Magyarország nem alkalmazta. Abból, hogy tiltott reklám esetében, a maximálisan kiszabható összegnek csak kis részét kapta büntetésként az RTL Klub, úgy vélik, hogy ezen a téren még elnézőbb is lehetett volna a médiahatóság.

Az [origo] kérdésre, miszerint a 144 milliós büntetés, a szigor láttán tervez-e az RTL Klub tartalmi változást a Szerelem a legfölsőbb szinteken című realityben, netán új korhatár-besorolást, új időpontot, a programigazgató nemmel felelt. "Alekosz műsorát pont olyan szigorú elvek alapján szerkesztjük, mint a Való Világ-ot. A VV4 elején volt amúgy sok panasz, a médiahatóság saját szempontrendszere alapján is több káros tartalmat vett észre, azonban a vélelmezett jogsértések száma drasztikusan csökkent idővel" - emlékezetett.

Friss: Péntek 13 az RTL Klubnál, két baleset, egy karambol

KAPCSOLÓDÓ CIKK