Nem izgatta különösebben az űrinvázió az amerikai tévézőket

Vágólapra másolva!
Az ABC elkaszálta a V című sorozatát, nem megfelelő nézettség miatt.
Vágólapra másolva!

Nem folytatódik az űrlények inváziója az ABC csatornán: hiába nyilatkozta a gyártó Scott Rosenbaum, hogy kiváló ötleteik vannak a V című sorozat harmadik évadjára, a megrendelő nem tudta tovább elviselni az alacsony nézettségi mutatókat. A két éve nagyon várt sci-fi forgatásánál is volt csúszás, az első rész 13,9 millió nézőt érdekelt, a másodikat azonban csak 10,6 millióan követték az USA-ban, majd tovább csökkent az érdeklődés.

Forrás: [origo]

Ez a V különben remake volt: az eredeti számos országban népszerű sci-fi volt a nyolcvanas években. 1983 májusában az NBC levetített két, egymásra épülő űrinváziós tévéfilmet, amelyet azóta "eredeti miniszériának" neveznek - a siker pedig előrevetítette a folytatást, a félős műfajokért (thriller, horror) rajongó nézők pedig imádták nézni az emberiség hősies harcát a Földre érkezett gonosz lényekkel. Nem sokkal később képernyőn volt már a háromrészes V: The Final Battle, majd 1984 és 1985 közt 19, kereskedelmi egyórás epizódot láthattak az amerikaiak és a sorozatot megvásárlók.

A képen a Lost-ban is látott Elizabeth Mitchell.