Alapszereplő nélkül folytatódik a Doktor House

Vágólapra másolva!
Távozik a Doktor House-ból az egyik kulcsszereplő, a dr. Lisa Cuddyt alakító Lisa Edelstein.
Vágólapra másolva!

A nyolcadik évad előtt álló sorozatnál három színész, Omar Epps (Foreman), Robert Sean Leonard (Wilson) és Lisa Edelstein szerződése várt hosszabbításra. Míg előbbi kettőt továbbra is láthatjuk a goromba doktor mellett, addig a széria egyik kulcsszereplőjét alakító Edelstein nem tudott megegyezni a gyártó NBC-vel.

A széria folytatása körül sok bizonytalanság volt, végül a készítők csökkentett költségvetéssel voltak kénytelenek folytatni a munkát. A színésznő kevesellte a gázsit (korábban epizódonként 175 ezer dollárt kapott), és a távozás mellett döntött. Edelstein diplomatikusan nyilatkozott az ügyről: "Csalódott vagyok, hogy hét év után meg kell válnom ettől a karaktertől, akit nagyon szerettem játszani".



Vége van tehát a dr. Cuddy és House közötti, fel-fellángoló románcnak, így kérdéses, vajon kivel jön össze a doktor az utolsó évadban.