Az RTL Klub nem tud Győzike állítólagos adócsalásáról

2011.06.03. 17:00

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal június 3-án reggel kiadott közleménye után a Gáspár családdal kapcsolatosan felmerült sajtótalálgatásokra közleményben reagált az RTL Klub: a csatorna szerint nem volt semmiféle színlelt szerződés a két fél között.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal június 3-án reggel kiadott közleményében ugyan nem nevezte meg, kiről van szó, de az információk alapján szinte biztos, hogy Gáspár Győző és felesége az a két személy, aki ellen adócsalás miatt nyomozott a hivatal. A gyanú szerint színlelt szerződésekkel kerülték el több mint húszmillió forint adó befizetését, 2005-ös és 2006-os műsoraik után: a hatóság szerint egytől öt évig terjedő szabadságvesztést kaphatnak. Az esetről részletesen itt olvashat.

Az RTL Klub délután közleményben reagált a vádakra, ebben pedig közölte, hogy a jogszabályoknak mindenben megfelelő szerződést kötött azzal az ügynökséggel, amely "kizárólagosan és korlátlanul jogosult volt a Gáspár család nyilvános televíziós fellépéseit, szerepléseit szervezni és felhatalmazásuk alapján a nevükben és képviseletükben eljárva televíziós szerepléseikkel kapcsolatosan tárgyalni, jognyilatkozatokat tenni, a nevükben jogokat szerezni és kötelezettségeket vállalni, szerződést kötni." A csatorna szerint az ügynökség garantálta azt is, hogy "jogtisztán közvetíti ki az RTL Klubnak a Gáspár családot."

A tévétársaság szerint a Gáspár családnak a szóban forgó szerződéseit a rendőrség korábban megvizsgálta. "Az RTL Klub munkatársait pedig csupán tanúkként hallgatták meg, a nyomozóhatóságok viszont mindent rendben találtak a csatorna részéről, tehát a cikkekben szereplő állításokkal ellentétben az RTL Klub nem kötött színlelt szerződést" - áll a szövegben.

KAPCSOLÓDÓ CIKK