Vágólapra másolva!
Sebestyén Balázs nem akarja vezetni a második X-Faktor-t, túlterheltségre panaszkodva, Stohl pedig maga mondott le róla 2010-ben, és a másodikban sem lesz benne. Információink szerint az RTL Klub nem hoz kívülről embert, Ördög Nóra egy ismert tévést kap maga mellé ősszel.
Vágólapra másolva!

Nagy nézettségi siker volt a 2010-es X-Faktor, és az eredeti tervekkel szemben (egy év X-Faktor, egy év Csillag születik) az RTL Klub máris visszahozza a tehetségkutatót - de a műsorvezető, Sebestyén Balázs nélkül. Ő az [origo]-nak elmondta, hogy inkább az 1 perc, és nyersz vetélkedőt vinné, és nem szeretné, ha minden csapból is ő folyna. A show eredetileg Ördög Nóra és Stohl András kipróbált párosának volt szánva, de karambolja, rendőrségi ügye után Stohl maga mondott le róla, mondván, nem lenne hiteles, amint tippeket osztogat fiatal tehetségeknek. A csatorna sem marasztalta akkor, nem is tett volna jót a frissen importált X-Faktor márkának, ha a sajtó együtt emlegeti a Szombat esti láz és a VV-sorozatok műsorvezetőjének bírósági ügyével.

Herman Péter, az X-Faktor kreatív producere az [origo] érdeklődésére elmondta, hogy - miközben a csatornánál mindenki szurkol Stohl Andrásnak, és bízik benne, hogy nem kap letöltendő szabadságvesztést - nem valószínű, hogy az idén visszatérjen erre a műsorra. "Nem mi kértük meg, hogy hagyja el az X-Faktor-t, nem mi küldtük el. A Való Világ-ot vállalta, majd a háromnegyedénél ő kérte, hogy kiszállhasson. Ha minden jól alakul a bíróságon, akkor az ő vágyát és akaratát is figyelembe kell vennünk. Meglátjuk a folytatást, de az X-Faktor-ban most biztosan nem ő lesz Ördög Nóra párja" - mesélte.

A műsor első része, a castingidőszak felvételről megy, tehát a műsorvezetőt is megnevezi a csatorna már szeptember előtt, ugyanis lesz dolga a válogatók során. Az RTL-től annyit megtudtunk, hogy folyamatosan vannak castingok, sok képernyőst kipróbáltak már, és biztos, hogy közeli munkatárs kapja a munkát, azaz nem hoznak külső embert.

Hujber Ferenc a Reggeli-t vezette a csatornán egy jó darabig, de úgy tudjuk, őt most nem kérik fel. Esélyes Nagy Sanyi, aki 2011 tavaszán vitte a Csillag születik-et, jelentősebb bakik nélkül, szóba jöhet Csonka András, aki Ördög Nórával vezetett más sok Reggeli-t. Nem teljesen esélytelen Hajós András, aki szintén vezetett show-t az RTL-en, és bizonyította, hogy tud improvizálni, illetve ott a csatorna régi arca, Jáksó László is, aki Ördög Nórával vezette már A királynő-t, őt a csatornánál humoros embernek tartják, és elégedettek voltak a közös munkájukkal.