A Besenyő család szövegeit még ma is viccesnek találja, Galla Miklóssal viszont a társulat tagcseréi óta nem találkozott Laár András, a L'art pour l'art Társulat alapító tagja. A társulat húsz évvel ezelőtt mutatta be a tévében a Vastyúk is talál szeget című műsorát, és huszonöt éve próbálja eloszlatni a tévhitet, hogy az angol humort képviseli. Laár Andrással a KFT próbatermében beszélgettünk.

- Húsz éve indult a Vastyúk is talál szeget - mai szemmel milyennek látja a korai adásokat?

- Egy fél éve láttam utoljára, de akkor nagyon tetszett, szerintem a mai napig megállja a helyét. Igaz, nem összefüggően láttam a műsort, hanem az interneten, jelenetenként - volt májusban egy másfél órás önálló estem, ahhoz szedtem össze régi anyagokat -, de kívülről nézve is borzasztóan szellemesnek találtam. Nem lehet véletlen, hogy a Besenyő család ilyen népszerűvé vált, az öregember figuráján én például halálra röhögtem magam: amikor fel-alá járkál, és mindenre rárak egy doboztetőt, majd kijelenti, hogy "Ez mindennek a teteje", az valami zseniális.

- Mi volt annak idején a minta, miből gondolták, hogy ez a fajta abszurd humor Magyarországon is bejön?

- Az egy őstévedés a L'art pour l'art Társulattal kapcsolatban, hogy az angol humort képviseli, angol jeleneteket Galla Miki másik társulata, a Holló Színház ültetett át magyarra. Miki egyébként nekünk szólt először, szerette volna, ha a L'art pour l'art csinál hasonló átdolgozásokat, de mi Dolák-Saly Robival inkább maradtunk a saját dolgainknál - ezzel együtt mindig is pártoltam a Holló Színház tevékenységét. Azt a tévedést viszont, hogy a L'art pour l'art az angol humor képviselője, körülbelül huszonöt éve próbáljuk eloszlatni, sikertelenül. Attól, hogy valami abszurd, a legtöbben mindjárt azt gondolják, hogy angol, miközben van olasz vagy német, sőt magyar abszurd is. Az egyik legabszurdabb magyar szerző szerintem Karinthy Frigyes (főleg az Így írtok ti), az előadók közül pedig Alfonzót említeném, akinek számos abszurd szkeccse volt. Nekünk inkább ők és Örkény a szellemi elődeink, mint az angol abszurd.

- A Monty Pythonnal Galla Miklós ismertette meg önöket?

- Nem. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy én, de Dolák-Saly Robi is előbb kezdett el abszurd dolgokat írni, mintsem hogy ismertük volna a Monty Pythont. A csapatot magamtól fedeztem fel a hetvenes évek végén, amikor a Gyalog galopp című filmet bemutatták moziban. A zuglói Sport moziban láttam, és annyira tetszett, hogy egymás után ötször megnéztem, sőt hatodjára is megvettem volna a jegyet, de addigra már levették a műsorról. Összesen vagy húszan voltak egy-egy előadáson, a film csak jóval később jött itthon divatba.

- Első estjük 1986-ban volt a Török Pál utcai Pinceszínházban. Arra hányan voltak kíváncsiak?

- Telt házzal ment, igaz, ehhez nem kellett olyan nagyon sok ember, hisz körülbelül nyolcvan ülőhely volt. Persze valószínűleg azért is sikerült megtölteni a helyet, mert akkor engem már a KFT-ből ismert a közönség, és a többiekről is lehetett hallani innen-onnan. De végül is tetszett az embereknek, ezért is vittük tovább.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

- Hogy állt össze a kezdeti négyes?

- Galla Miklóst egy közös próbahelyről ismertem, a GM49-ben játszott: elég szoros baráti és művészi kapcsolatunk volt akkoriban, a GM49-nek több szöveget is írtam, ő pedig eljárt a KFT koncertjeire. Ott tapasztalta, hogy mi két dal között a rockos konferanszok helyett hülyeségeket, abszurd versikéket mondtunk - olyan fáradtlila szövegeket, mint hogy "Ó, jaj, lelkem odvában megdöglött a bagoly" vagy olyan költeményeket, mint "A víziló is randa, és büdös a szája, mégse mondja mindig, hogy jegyeket, bérleteket kérem ellenőrzésre felmutatni". Gallának ezek a szösszenetek nagyon tetszettek, 1985-ben pedig előállt azzal az ötlettel, hogy csináljunk a versekből egy költői estet. Ő jópofának találta volna, ha költőként - zakóban, komoly pofával - előadnám ezeket a verseket, ő pedig konferálna, méltatna, esetleg irodalmilag elemezné a műveket. Én kapásból azt mondtam neki, hogy ezt ne csináljuk - lusta voltam, és szerintem ezek a szövegek csak poénnak voltak jók, versnek nem. Erre ő felajánlotta, hogy meg is szerkesztené a műsort, amivel végül meggyőzött, és tetszett is nekem a végeredmény.

- A többiek hogyan kerültek képbe?

- Amikor összeállt a költői est, kitaláltuk, hogy zenélhetnék is a versek közben, amihez hívni szerettünk volna egy vendégművészt is. Először azt gondoltuk, hogy a komolyat és a vicceset össze lehet párosítani, az volt a terv, hogy lírai dalokat is beépítünk a műsorba. Így került a képbe Dolák-Saly Róbert, akit akkor még nem a humoros oldaláról ismertünk, de így is igen nagyra becsültük: akkoriban gitáros-énekesként lépett fel, megható, filozofikus számokat énekelt, és mi az ország egyik legjobb dalszerzőjének és énekes előadójának tartottuk. Jól összeállított műsora volt, diákat is vetített, kicsit Roy Harper stílusát lehetett felfedezni a dolgaiban. Aztán amikor ő már elvállalta a felkérést, arra gondoltunk, jó lenne egy lány is a csapatba, úgyhogy meghívtuk egy barátnőm barátnőjét, aki színészi ambíciókat dédelgetett - ő volt Bálint Bea. Így négyen csináltuk meg az első estet.

- Mennyire sikerült végül is ötvözni a komoly és a vicces jeleneteket?

- Hamar kiderült, hogy nem lehet. Ahol az a vicc, hogy komoly pofával mondunk hülyeségeket, ott a néző végig a poént várja akkor is, ha komolyan kezdünk el játszani - és ha végül nincs poén, akkor csalódik. Szóval nem tudtuk megoldani, hogyan lehetne átkapcsolni, ezért már a próbák alatt úgy döntöttünk, hogy a komoly vonulatot kihagyjuk. Ez mind a mai napig nem fér bele a L'art pour L'artba: ha tanításként, próféciaként is akarnánk valamit mondani, az abban a pillanatban visszájára fordulna, azt kezdenék el vizsgálni a nézők, hogy mi benne a vicc.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

- Az ön életében hogyan működik ez? Hogy fér meg Besenyő Pista bácsi és a buddhista tanító? (Laár András 1993-ig buddhista filozófiát tanított a Tan Kapuja Buddhista Főiskolán.)

- Két, sőt három külön szálon fut az életemben ez a téma. A L'art pour l'artban ugye folyik a tiszta hülyeség, ott senki nem is várja el, hogy komolykodjuk. Ugyanakkor a hülyéskedés mögül időnként átsejlik, hogy ennek az egésznek komoly szellemi háttere, mondanivalója is van. A KFT-ben már vannak komoly dalok, de azok mellett nagyon jól elférnek az abszurd kis átkötések. A harmadik működési területem, ahol buddhizmussal kapcsolatban jelenek meg, vagy éppen spirituális dalokat éneklek, ott maga a felütés olyan, hogy van egy viccelő ember, aki most komolyan beszél. Ott is viccelek ugyan, de minimálisan: amikor a Napfényes Fesztiválon - ami ezoterikus fesztivál - tartottam egyórás előadást a csodákról, azt komolyan végigülte vagy nyolcszáz ember, és nem a poént várták, hanem figyelték, hogy mi a mondanivalómnak a veleje. Lassan megszokták már a dolgaim iránt érdeklődő emberek, hogy egyszerre több szálat tartok a kezemben, olyan ütközés már nem nagyon van, mint amilyen az első előadásunk próbáin volt.

- Itt még Bálint Bea volt a társulat nő tagja. Nagy Natáliára hogyan találtak rá?

- Bálint Bea egy-két évvel a kezdés után kivált a társulatból, de nem haraggal, egyszerűen másfelé fordult az útja - a barátja nem támogatta ezt az egészet, és a magánéletében ez nagyon sok feszültséget okozott. Miután elment, elkezdtünk keresni egy másik lányt, talán öt jelentkezőt hallgattunk meg, mielőtt Galla Miklós megtalálta Nagy Natáliát egy gimnáziumi tehetségkutatón - ahova egyébként fogalmam sincs, hogyan került. Egy ideig nem is tudtuk, hogy Natália a Nagy Bandó András lánya, ő maga ugyanis titkolta: nem mintha nem lett volna jó a kapcsolatuk, csak nem akarta, hogy az apja révén legyen belőle valaki.  

- Aztán vele és Gallával működött a társulat 1996-ig.

- Igen, akkor viszont szakmai és emberi szinten is törés keletkezett a társulaton belül, aminek az lett a vége, hogy meg kellett válnunk Galla Mikitől. Akkor ő nagyot vétkezett a társulat ellen, de ezt már akkor se látta be - hiába is bizonygatta vele szemben hat ember az igazát. Amikor ilyen szinten elválik az emberek igazságról alkotott képe, onnantól kezdve nincs miről beszélgetni, és attól kezdve nincs együttműködési alap sem. Ennek folyományaként később sajnos Natitól is meg kellett válnunk, amit nagyon sajnálok, mert rendkívüli módon illett a társulatba - nagyon kevés nő van, akihez ennyire illik az abszurd humor.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

- Gallával rendeződött azóta a viszony?

- Nem rendeződött, mivel ő nem hajlandó velünk szóba állni. Szerettük volna, ha a Művészetek Palotájában rendezett húszéves jubileumi gálánkon részt vesz, de nem is reagált a felvetésre - nem hogy nem mondott nemet, de egyszerűen negligálta a megkeresésünket. A mai napig nem találkoztunk, nem is láttuk egymást. Egyszer a Miskolci Egyetemen felléptünk egy fesztiválon, ahol másnap ő is: a rendező - akivel mindketten kapcsolatban voltunk - később elmondta, hogy amikor Galla megtudta, hogy ugyanazon a színpadon kell fellépnie, amelyen előtte mi jártunk, fertőtleníttette a helyet, konkrétan követelte, hogy Vimmel szórják fel a színpadot.

- Galla után Pethő Zsolt, Nagy Natália után pedig Szász Móni került a társulatba.

- Szászi Móni már 1996 előtt is jelen volt a társulatban ötletadóként és szövegíróként, sőt a Besenyő család megszületése is neki volt köszönhető. A figurák már megvoltak, Besenyő Pista bácsi, Boborján, az Öregember és Tompika is megvolt külön-külön, de az Móni ötlete volt, hogy az ő karaktereikkel csináljunk egy családi szappanoperát, olyasmit, mint a Szabó család. A Besenyő család jeleneteit - az első néhány szkeccs után - nyolcvan százalékban ő is írta, sok legendás párbeszéd fűződik a nevéhez.

- A "Nooormális?!" is tőle jött?

- Nem, azt én találtam ki. Az egyes személyek kiszólásait, szófordulatait a legtöbb esetben az írta, aki a figurát alakította, mindenki gondozta a maga karakterét. Besenyő Pista bácsi monológjait nagyon kevés kivétellel én találtam ki, de amikor az alakok egymással beszélgettek, egy jelenetbe volt rendezve az egész, akkor lépett be Móni. Aztán színészként is bekerült a társulatba, és azt kell mondanom, jó csere volt - annak idején sajnáltuk, hogy Natit elvesztettük, de most jobb, hogy Móni van velünk, emberi és művészi okokból is. Ugyanennyire örülünk Pethő Zsoltnak is, 1996-ban ő volt az egyetlen, akit el tudtunk képzelni Galla pótlására. Őt egyébként a Holló Színházból ismertük, illetve már akkor is játszott a Satöbbi együttesben.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

- Ennyi idő alatt nem unták meg a figurákat? Nem fárasztó, hogy mindenki Besenyő Pista bácsit várja öntől?

- Nem, ez inkább jó, a mai napig szeretek Besenyő-szövegeket írni. Az a jó, hogy Besenyő Pista bácsi egy szűrlet, ő a magyar nemtudomkicsoda, így valamilyen szinten mindenki ráismer benne valakire. A külleméből és a viselkedéséből nem lehet pontosan tudni, hogy milyen társadalmi réteghez tartozik, hogy vidéki-e, vagy városi; nem lehet tudni, hogy mivel foglalkozik, miből él, honnan van ideje arra, amit csinál. Besenyő Pista bácsi bárki lehet, mint ahogy a többiek is: az Öregnél például még az sincs meghatározva, hogy kinek az apja, se Margit, se Besenyő nem vállalja fel. Magunk között van csak egy háttérszövegünk, hogy az Öreget a játszótérről vitték haza, amikor egyszer lementek sétálni.

- Hogyan lett ebből az egészből tévéműsor?

- Azt még a Galla intézte, ő volt akkoriban az ügyvezető igazgatónk. Ő a Holló Színházzal már befutott 1991-re, és adódott valami tévés lehetőségük - ennek a farvizén evezte be a L'art pour l'art-t is a tévébe. Abban az évben azonban még csak egy adást csináltunk, 1993 végén kezdett el igazán beindulni a dolog.

- Nemrég pedig egy másik tévéműsorban, a Comedy Central bemutatjá-ban is láthattuk.

- Igen, a csatorna vette meg ugyanis a Vastyúk is talál szeget és a Nooormális?! sugárzási jogait, egy ideje vetíti is mindkettőt. Gondolom, így juthattam az eszükbe, mert egyszer csak szóltak, hogy menjek stand-upolni, én pedig mentem is stand-upolni, bár jobb szeretem ezt is csak fellépésnek hívni.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

- Közben a KFT-vel is zenél, december 28-án már a harmincéves évfordulót ünneplik. Mire számíthatunk a jubileumi koncerten?

- Ufóshow-ként hirdettük meg, amibe gyakorlatilag minden belefér. Egy biztos: már nagyon régóta dolgozunk ezen a koncerten, elevenítjük fel a régi dalokat, és pár újat is írtunk, bár nem biztos, hogy ezek közül mindet fogjuk játszani. Már most, fél évvel előtte nagy a rajongók érdeklődése, ezért igazán emlékezetessé szeretnénk tenni a bulit. Óriási ötletbörzékre szoktunk összejárni, egyre színesebb a műsor, tele gegekkel - már ami fejben megvan belőle. Most végre adott minden lehetőség, hogy a leglátványosabb színpadi elemeket is bevessük, ufó biztosan lesz, és egy galaktikus űrkígyókalauzt is bemutatunk.

- Az ilyen ötletbörzéken - akár a KFT-nél, akár a L'art pour l'art-nál - használnak valamilyen tudatmódosítót? Nehéz elhinni, hogy ezek a képtelen ötletek teljesen tiszta fejjel születnek.

- Pedig teljesen tiszta fejjel születnek, egyikünk sem él semmilyen droggal. Az alkohol az más, senki nem absztinens a társaságból, de például sem a KFT, sem a L'art pour l'art tagjait nem láttam még soha berúgva: maximum egy-egy tequilát hajtunk le koncert előtt, hogy meglegyen a tűz, de ez sem tartozik feltétlenül hozzá egy fellépéshez. Amikor pedig gondolkodunk, ötletelünk, akkor különösen nem, jobb az agyat teljesen tisztán tartani.