Autóbalesetben meghalt a Jackass egyik szereplője

Vágólapra másolva!
34 éves korában, autóbalesetben meghalt Ryan Dunn, a Jackass egyik szereplője.
Vágólapra másolva!

34 éves korában, egy pennsylvaniai autóbalesetben meghalt Ryan Dunn, a Jackass című tévéműsor egyik szereplője. A TMZ információi szerint a baleset június 20-án, éjjel három órakor történt, a szétégett roncsból két személyt emeltek ki: egy még ismeretlen holttest mellett Dunnt, aki néhány órával korábban még kitett magáról a Twitterre egy fotót, amelyen barátokkal iszogat. A lap hírét Ryan Dunn édesanyja is megerősítette.

A Jackass, mely később számos folytatásnak (Viva La Bam, Wildboyz, Homewrecker, Dr. Steve-O, Blastazoid) mutatott utat, eredetileg 2000 és 2002 közt futott az amerikai MTV-n.