Rózsa Sándorral és Hofival ünnepli 40. születésnapját az M2

Vágólapra másolva!
Negyven éve, 1971 augusztusában indult el a Magyar Televízió második csatornája - az M2 ez alkalomból az indulás évében vetített műsorokból válogat.
Vágólapra másolva!

Negyven éve kezdte meg kísérleti adását az MTV kettes csatornája, amiről a mostani M2 is megemlékezik augusztus 20-án. Ezen a napon 15.30-tól körülbelül éjfélig csupa olyan műsort láthatnak a nézők, amelyek 1971-ben mentek a csatornán. Az önálló műsorszámok - portré- és játékfilmek, valamint kabaré-előadások - között pár perces etűdök is helyet kaptak, Életképek, helyzetképek 1971-ből címmel: ezekből a korszak televíziózási szokásait, technikai újításait ismerhetik meg a nézők, illetve azt is megtudhatják, hogy Németh László vagy Nagy László miként látta a televíziózás jövőjét.

Forrás: MTV

16.35-től a Jókai-regényből készült Vasrács-ot adja az M2, 18.40-től pedig az 1971-es szilveszteri adást tekinthetik meg a nézők. Ezután Hofi Géza szólóestje következik, majd - a Rózsa Sándor című sorozat első része után - még egy Rózsa Sándor-paródiát is láthatunk a humoristától. A napot A vendég című tévéjáték zárja Szemes Marival és Domján Edittel a főszerepben. A részletes program itt olvasható.