Liptai Claudia: Durva lesz a Jóban Rosszban

Vágólapra másolva!
A Jóban Rosszban színészei kivételesen már a nyári szünet előtt, előre megkapták az első forgatási hét szövegét, így volt idejük felkészülni a forgatásra. Liptai Claudiát nyáron mindenki a napi sorozat gyilkossági kísérletéről faggatta, ezért örül, hogy újra indult a szappanopera.
Vágólapra másolva!

"Nagyon vártam, hogy elinduljon a sorozat, mert szinte mindennap, bárhova is mentem a nyáron, mindenki azt kérdezte, hogy kit lőttek le. Senkit nem az érdekelt, hogy én hogy vagyok, hanem ezt szerették volna megtudni. De most már ezen is túl vagyunk, és mindenki látta. Úgyhogy ezért is jó nekem, hogy elindult a sorozat a tévében is" - nyilatkozta az Aktív-nak Liptai Claudia. (Az adás augusztus 25-én lesz képernyőn.)

Amikor vége lett az utolsó forgatási napnak, kivételesen előre megkapták az első hét szövegét. "Volt olyan, hogy vízparton vagy egy hűvös szobában tanultam. Így tehát most könnyebb volt felkészülni, általában ugyanis nem sok idő szokott rendelkezésünkre állni. Van úgy, hogy kezembe kapom a 'Kalevalát', ami elég necces tud lenni, ha sok a szöveg. Valahogy persze megszokja az ember és rááll az agya. És nagyon jó, mert mindig olyan kollégákkal forgatok, akik mindig profin hozzák magukat, és tudják a szöveget" - tette hozzá.

tv2

Liptai elmondta, hogy sorozatbeli öccse, aki visszaeső kábítószeres, egyre több szerepet kap a szappanoperában. "El fognak durvulni az események hamarosan. Nagyon izgalmas jeleneteken vagyunk túl, és a jövő héten is olyanok lesznek, melyek nem csak mentálisan, de fizikálisan is megterhelők. Egyébként kifejezetten szeretem, amikor nem csak szöveget kell mondani, hanem az embernek igazán be kell dobnia magát" - magyarázta.