Elhunyt Charles S. Dubin, a M.A.S.H. és a Kojak rendezője

Vágólapra másolva!
Charles S. Dubin 92 éves korában hunyt el kaliforniai otthonában: közel száz sorozathoz rendezett epizódokat, például a Kojak-hez és a Matlock-hoz is.
Vágólapra másolva!

Charles S. Dubin szeptember 5-én a kaliforniai Brentwoodban lévő házában hunyt el végelgyengülésben: 92 éves volt. Rendezőként kifejezetten televízióra dolgozott, az IMDb tanúsága szerint összesen kilencvennyolc sorozat, illetve tévéfilm megvalósításában vett részt.

Az Egyesült Államokban leginkább a M.A.S.H. című sorozat rendezőjeként volt ismert, de a magyar nézők is láthatták jó pár munkáját. A Kojak-ben tizennégy, a Matlock-ban tizenegy, a Dowling atya nyomoz-ban pedig hét epizód viseli a keze nyomát. Egy-egy részt készített olyan sorozatokhoz is, mint a Charlie angyalai vagy a Gyilkos sorok, az eredeti Hawaii Five-0-ban (melyhez huszonnégy részt rendezett) pedig színészként is feltűnt egy vendégszerep erejéig.