A Cozma-gyilkosság elítéltje ötmillió forintért nyilatkozott volna a TV2-nek

Vágólapra másolva!
A kormány tervei szerint elítélt bűnözők nem kaphatnának pénzt a jövőben nyilatkozataik után. Raffael Sándor, a Cozma-gyilkosság elsőrendű vádlottja 2011 nyarán, az ítélet előtt ötmillió forintért nyilatkozott volna a Frizbi-nek: ebből jócskán kellett engednie, de alighanem így is jelentős összeget kapott ügyvédje.
Vágólapra másolva!

Október 13-án több büntetőtárgyú jogszabály módosítását is javasolta a kabinet: egy terv szerint a polgári jogi semmisség okán megszűnnek az olyan szerződések, amelyek lehetővé tették, hogy a médianyilatkozatok után pénzhez jussanak elítélt bűnözők. A rendelkezés nem lenne visszamenőleges hatályú.

A hazai televíziókban gyakran nyilatkoztak bíróság által elítélt személyek, ahogy olyanok is, akik ügye vizsgálati szakaszban volt - közülük többen pénzért. A Frizbi Hajdú Péterrel című bulvár-talkshow házigazdája, aki a hat évet kapott Damu Roland előtt Marian Cozma meggyilkolása miatt első fokon életfogytig tartó fegyházra ítélt Raffael Sándort is faggatta, elmondta az [origo]-nak, hogy utóbbi ötmillió forintot kért egy interjúért.

"Részben egyetértek a tervezettel, mert valóban durva, hogy bűnözők pénzt kapnak azért, hogy elmeséljék, hogy milyen bűncselekményt követtek el. Másrészt pedig, fontos, hogy a média megszólaltassa az elkövetőket, s ha ezért pénzt kérnek, akkor nyilván a műsorkészítőknek el kell gondolkodniuk, hogy kifizetik-e, vagy nem" - magyarázta a producer.

"Raffael Sándor ötmillió forintot kért tőlünk, amire mondtuk, hogy szó nem lehet róla. Végül az összeg töredékében megállapodtunk azzal a feltétellel, hogy nem neki, nem a családjának, hanem az ügyvédjének fizetjük ki azért, mert összehozta az interjút. Raffael esetében durva lett volna, ha neki fizetünk, de nyilván benne van a pakliban, hogy az ügyvéd ad neki is a honoráriumból. Pont ezzel a kiskapuval lehet kikerülhető a jövőben is ez a törvény. Az ügyvéd a közvetítésért miért ne kaphatna pénzt?" - kérdezte Hajdú Péter.

Kotroczó Róbert, az RTL hírigazgatója kérdésünkre elmondta, hogy "az RTL Klub sosem fizetett egyetlen bűnözőnek, illetve az ő hozzátartozóiknak sem azért, hogy nyilatkozzanak a csatorna hírműsorainak."

Damu, Zalatnay, Stohl

Kapott gázsit - legalábbis a TV2-n - a nyilatkozatáért Damu Roland, a Jóban Rosszban korábbi színésze. Damut szeptember 12-én a Pesti Központi Kerületi Bíróság bűnösnek találta nemi erőszak, személyi szabadság korlátozása és egyrendbeli súlyos testi sértés vádjában, hat év letöltendő börtönbüntetést kapott. Eztán előbb a TV2 vasárnap esti talkshow-jának, a Frizbi-nek adott úgynevezett exkluzív nyilatkozatot, majd a felvétel után, de a Frizbi adásba kerülése előtt a rivális RTL Klub Fókusz-ának is válaszolt, amiért Hajdú Péter beperelte, ugyanis állítása szerint - a szerződésben ki volt kötve, hogy csak a TV2-es talkshow-ban mesél érzéseiről. Erről az ügyről itt olvashat bővebben.

Stohl András a Fókusz-nak valószínűleg ingyen nyilatkozott, mint régi RTL-es, korábban viszont kapott pénzt viszont Zalatnay Sarolta az RTL-től és a TV2-től a börtönbüntetése előtt és alatti interjúiért, például a Nem vagyok én apáca című realityért (ami nem hírműsor) - erről itt olvashat többet.