Letartóztatták a Helyszínelők volt szereplőjét

Vágólapra másolva!
Testi sértés vádjával vitték be a rendőrök Gary Dourdant, a Helyszínelők-ben Warrick Brownt alakító színészt. 
Vágólapra másolva!

November 6-án Los Angelesben tartóztatták le Gary Dourdant, aki a Helyszínelők-ben nyolc évadon keresztül játszotta a helyszínelő csapat egyik tagját, Warrick Brownt. A TMZ szerint a rendőrség egy segélyhívás után szállt ki a színész házához, ahol viszont semmilyen, bűncselekményre utaló jelet nem talált - a házhoz közel azonban egy sérült nőre bukkant, akiről kiderült, hogy Dourdan volt barátnője. A nő azt állította, a színész eltörte az orrát, így a férfit őrizetbe vették.

CBS

Dourdannek korántsem ez az első ügye a rendőrséggel: többször bukott már le droggal, és testi sértés vádjával is tartóztatták már le, miután megvert egy fotóst.