Alekosz felrúgta RTL-es szerződését, anyjával együtt ment a Tv2-re

Vágólapra másolva!
A Való Világ 4 nyertese, Alekosz, anyjával együtt beköltözött az ÖsszeEsküvők című párkereső valóságshow-ba.
Vágólapra másolva!

A Való Világ 4 sorozatának nyertese, Alekosz, édesanyjával együtt beköltözött az ÖsszeEsküvők rezidenciájára, tudta meg az [origo] a Tv2-től. A párkereső valóságshow már több hete megy, így nem biztos, hogy örömmel fogadták a riválisként érkezett reality-veteránt, aki a Szerelem a legfölsőbb szinteken című műsorban is próbálkozott. A Tv2 szerint Alekosszal a Frizbi-ben már fel is vettek egy beszélgetést.

A két nagy kereskedelmi tévé a szerződésekben hosszabb időre köti magához a szereplőket (így van ez a VV-szériákban, a Megasztár-ban, az X-Faktor-ban is), gyakran szerepel olyan passzus a dokumentumban, amely megtiltja a szereplőnek, hogy egy-három éven belül a rivális csatornán jelenjen meg. Alekosz 2011 tavaszán nyerte meg a VV4-et, utána jött a háromhetes párkereső valóságshow-ja, így őt még biztosan szerződés köti az RTL-hez - azaz vagy többmilliós büntetést kell fizetnie, vagy perre kerül sor.

tv2

Az ilyen fordulat nem ritka a tévéknél: 2003-ban például a Big Brother első szériájának emlékezetes szereplőjét, Pongót csábította át az RTL a Tv2-től. Ezzel a húzással dőlt el végleg, hogy az addig is gyengébben szereplő Big Brother 2 megbukott a Tv2-n (a csatorna azóta sem próbálta feltámasztani, holott több országban tucatnyi széria ment le belőle), a Való Világ 2 viszont szárnyalásba kezdett.

Ajánlat: nézze meg tévés blogunkat is!