VV5: régi ellenségét fenyegette meg Shadi kiesése után

vv5, Való Világ, párbaj, Eszter
Vágólapra másolva!
A Való Világ november 20-i adásában a konfliktuskerülő Eszter párbajozott Shadival, aki nem nagyon tudta megkedveltetni magát a bentiekkel - ennek ellenére a fiút sokkal többen várták vissza a lakótársak közül. Az ügyvédnő magabiztosan, 79 százalékkal nyert.
Vágólapra másolva!

Az RTL Klub valóságshow-jának november 20-i adásában a konfliktuskerülő, szerepéből másfél hónap alatt csak egyszer - egy részeg tivornyával - kieső Eszter párbajozott Shadival, aki nem nagyon tudta megkedveltetni magát a bentiekkel, és naponta veszett össze láthatóan a nem könnyű természetű, meglehetősen nyers Attilával.

Eszter két héttel korábban már nyert egy párbajt, 75 százalékkal verte le Dyát, aki benti idejének jelentős részében csak a haját piszkálgatta, unott arccal, esetleg néha káromkodott egyet, ami kétségkívül nem állt jól a modellnek.

Forrás: Mudra László  [origo]
A párbaj képeiért kattintson a fotóra!

"Durvábbra számítottam, arra, hogy szét leszek alázva. Születésem óta úgy lettem nevelve, hogy tiszteljem a nőket, bent pedig úgy állítottak be, mintha lenézném őket" - magyarázta Shadi röviddel a vége előtt. Seherezádé és Attila, Esztert várta vissza (noha utóbbi jelezte, hogy neki végül is tökmindegy, ki hullik ki), Csaba, Péter, Annamária, Veronika, Gergő, Fecó, Kinga, Vera, Shadi visszatérésében reménykedett.

Forrás: Mudra László [origo]
További képekért kattintson!

A szavazatok 79 százalékával Eszter került vissza a villába, vele jobban azonosultak a szavazni is hajlandó nézők, mint az arab fiúval. "Egy harmincéves jogásznő nagyon ki tudja forgatni az ember szavait. Én végig önmagam voltam, sajnos nem játszottam elég jól. Megpróbáltam egyéni játékot játszani. Eszter jól csinálta, ő ment vissza a villába" - magyarázta sebzetten a vesztes.

Forrás: Mudra László  [origo]
További képekért kattintson!

A gurgulázó nevetéseket hallató, vígan ünneplő, villába betoppanó győztes láttán Csaba sóhajtott legnagyobbat, ketten viszont igencsak örültek a molett jogásznőnek. Attila egy "köcsög"-kiáltást hallatott, kifelé üzenvén régi ellenfelének, Shadinak. A kiesett fiú nem haverjától, Csabától búcsúzott el, hanem legfőbb riválisától. "A világ meg fogja tudni, hogy ki vagy te" - fenyegette meg a végén Attilát, hozzátéve, hogy bármerre jár a közeljövően, elmondja, milyen pszichopatával hozta össze a sors a valóságshow-ban.

Olvassa tévés blogunkat is!