Időfutár a címe a fiataloknak szóló kortárs rádiójátéknak, amely március 12-én indul az MR1 - Kossuth Rádión. Tasnádi István író felel a történetért, Tövisházi Ambrus a zeneszerző.
Tasnádi István szerint a mai világ sokkal ingergazdagabb, mint az a kor, amikor több rádiójáték készült, így nem lesz könnyű dolguk rászoktatni a mostani fiatalokat, gyerekeket. Az MTV-nek elmondta, hogy a cselekmény nem lineáris lesz, térben és időben sokat ugrálnak majd. A főszereplők e-mailben, cseten tartják a kapcsolatot.
A főhang Herman Flóráé, aki a sztori mesélője is egyben: Pestre költözik, őrült világot fedez fel, erről számol be barátnőjének, a szinkronban korábban sokat dolgozó Nagy Katicának, illetve karakterének. Utóbbi anyáskodó természet, tanácsokat ad, amelyekre előbbinek szüksége is lehet, pláne, ha tényleg évszázadokat ugrál az időben.
A sorozat írója szerint 570 gyerek jelent meg a castingon, húsz hang maradt meg közülük. 10-13 perces részek várhatóak naponta, az MTVA előzetes információja szerint a napi fantasy-sorozaton dolgozott többek közt Gimesi Dóra, Jeli Viktória, Péterfy Bori, Salamon András is.