Élet a Helyszínelők után - új generációs krimisorozatok

Vágólapra másolva!
Amerikában a hetvenes évektől kezdve a krimi volt az egyik legkedveltebb műfaj a sorozatok esetében: a nyomozós történetekre illett a legtipikusabb sorozatformátum, ahol az ismert és jó esetben kedvelt szereplők az epizód elején történt bűntényt az utolsó percre felderítik, igazságot szolgáltatva ezzel. A bűnös elnyeri méltó büntetését, a néző pedig kiérdemelt jutalmát, hiszen olyan sztorit láthatott, melynek volt eleje, közepe és vége is. Sokáig tartotta magát a nézet, amely szerint egy kriminek ennyi a funkciója, se több, se kevesebb - ez mára megváltozott.
Vágólapra másolva!

Sokféle krimi előfordult a tévécsatornákon: némelyikben akcióval erősítették a nyomozós szálakat, máshol a romantikára fogékony nézőket vették célba, így amellett, hogy ki a tettes, azt is lehetett találgatni, hogy mikor fognak összejönni a főhősök. A kilencvenes években Dick Wolf indította el ikonikus sorozatát, az Esküdt ellenségek-et (Law & Order), mely valamilyen szinten már az ezredforduló táján forradalmat hozó Helyszínelők előzményének is tekinthető. Ott a nyomozók és az ügyészek munkája kettévált: előbbiek általában az éppen aktuális epizód közepére elfogták a tettest, utóbbiak pedig, ha minden jól alakult, akkor vád alá helyezték a delikvenst - és elítéltették az esküdtszékkel. A készítők minden energiájukat a történetre fordították, az egész olyan statikus volt, hogy az operatőr a jelenet felvétele közben elmehetett akár kávézni is, s az epizódok vendégszereplőin kívül a karakterizálás is minimális volt. Nem véletlen, hogy az Esküdt ellenségek-széria két nagy sikerű és két bukott spinoffot, leágazást jelentő sorozatot is szült: a Különleges ügyosztály-t, a Bűnös szándék-ot, az Utolsó szó jogán-t és a napokon belül itthon is látható Los Angeles-t.

universal

A 2000-ben érkező és körelőnnyel győző Helyszínelők forradalma nem abból állt, hogy hirtelen hús-vér karakterek lepték el a képernyőt, hanem hogy a főszerep nem az agymunkáé, a kikérdezéseké lett, hanem a tudományé. Ráadásul, míg egy Law & Order-epizód kis túlzással rádiójátékként is működött, addig a CSI-sorozatok mindent alárendeltek a látványnak, a vizualitásnak. A középpontban persze továbbra is a procedúra maradt, azonban mindent a gyorséttermes kultúra filozófiájának engedelmeskedve valósítottak meg: már nem csak egy üggyel foglalkoztak egy epizódban, hanem legtöbbször kettővel, de előfordult az is, hogy néggyel. Több ügy több lezárást hozott, vagyis a néző is többször dőlhet hátra nyugodtan. A két spinoff, a Miami helyszínelők és a New York-i helyszínelők is prosperál - itthon is.

Idővel azonban a Helyszínelők is kezdett kifulladni, és ismét a karakterek, valamint olykor a romantikus feszültség került a középpontba. Pár éve, a CSI és a Law & Order-sorozatok hanyatlásának kezdete idején, elég látványosan kiderült, hogy a közönségnek szüksége van a karakterekre, sőt inkább azokra van szüksége, mint agyafúrt bűnügyekre, amelyek az ezredforduló után készített gigantikus mennyiségű kriminek köszönhetően egyre kevesebb újdonságot tartogattak. A nézők ugyanis egyszerűen rájöttek a formulákra, és kissé csalódottan vették tudomásul, hogy az addig rejtélyesnek tűnő ügyek megoldásai valójában pofonegyszerűen kikövetkeztethetőek.

viasat

Az elmúlt években három karaktercentrikus "új műfaj" kialakulását figyelhettük meg, melyek persze egymással keveredhettek is. Az egyik az egyszemélyes krimié, melyben egy valami tulajdonsága révén kiemelkedő vagy különc nyomozó, esetleg civil oldja meg az elé kerülő bűnügyeket. Erre a műfajra jellemző általában, hogy az egyetlen főszereplőnek sokszor nem csak a tettessel, hanem a rendőrséggel is meg kell küzdenie ahhoz, hogy nyomozhasson, illetve, hogy a valódi rosszfiút letartóztathassák. Elég csak a jó emberismerő civilre, A mentalistá-ra gondolni, mint egyszemélyes krimire, de ugyancsak ilyesmi volt a Monk, a flúgos nyomozó. A frissen indult sorozatok közül érdemes megemlíteni a semmit el nem felejtő karaktert alakító Poppy Montgomery főszereplésével sugárzott Felejthetetlen-t, az angol feldolgozás Prime Suspect-et Maria Bellóval, vagy az eszes kórboncnokról szóló Hidegsebész-t, melynek Dana Delany a kiemelt szereplője.

rtl

Olykor hiába jön a habókos természettel megáldott író, Richard Castle, egymaga nem képes Jessica Fletcherként (lásd az ugyancsak író főhőssel bíró Gyilkos sorok-at) ténykedni, kap maga mellé egy erős rendőr karaktert, aki teljesen véletlenül nő. Máris előállt A simlis és a szende, vagy az X-akták alapfelállása, melyet korábban például a Doktor Csont is megvalósított, bár abban nem civilek nyomoznak egymással. Manapság a páros nyomozások is egyre divatosabbakká válnak, nem is véletlen, hogy több ilyen széria is előkészületben van: ha például a Született detektívek példáját nézzük, akkor bizony arra sincs szükség feltétlenül, hogy különböző neműek legyenek a főszereplők. Más kérdés, hogy az említett, két főszereplőnővel megáldott krimi akarva-akaratlanul a leszbikus közösség kedvenc krimisorozatává vált, azaz, ahol tehát nincs meg a két főszereplő között a direkt romantikus feszültség, oda a néző saját fantáziája szerint képzeli el a dolgokat. Bár, ha minden igaz, akkor a két férfi, ráadásul külsős, azaz nem rendőr főszereplővel dolgozó Psych - Dilis detektívek rajongóinak meg sem fordul a fejében, hogy Shawnra és Gusra meleg párként gondoljon.

Az új krimik harmadik csoportját a történetközpontú sorozatok jelentik, melyek egy központi rejtélyre építkeznek. Több próbálkozás volt már a csatornákon, de ezen próbálkozások egy-két kivételtől eltekintve elhaltak. Elég csak a kultikus Twin Peaks-re gondolni, ahol a kezdeti hatalmas nézettség hamar a felére, harmadára csökkent, mivel a nézők válaszokat akartak - az írók pedig saját magukkal szembe haladva idővel meg is adták nekik azokat. Más kérdés, hogy a sorozatot ez sem mentette meg.

Nem kell feltétlenül tízmillió néző

A kábelcsatornák amerikai térnyerésével már közel sem kell olyan nagy tömegeket a képernyők elé ültetni a sikerhez, így nem csoda, hogy például az amerikai AMC csatorna megpróbálkozott a The Killing című nyomozós sorozattal, melynek nagyjából 2 milliós nézettség is elég volt ahhoz, hogy a második évaddal folytatódhasson. Hasonlóan központi rejtéllyel operál a Showtime őszi nagy sikere, a Homeland - míg a The Killing esetében a klasszikus "ki a gyilkos?" kérdéskört járják körbe a készítők, a 1-1,5 milliós nézettségű Homeland-nél a "terrorista vagy sem?" a fő kérdés. No meg az, hogy megválaszolva a központi talányt, a második évadra mivé válik a sorozat.

És miközben a tévében, de még a könyvesboltok polcain is a krimi az egyik legnépszerűbb műfaj, addig a mozikban mintha teljesen kihalt volna, szinte alig látni klasszikus felépítésű bűnügyi történetet - esetleg néha elkészül egy-egy thrillerré változtatott könyvadaptáció. Mindennek ugyancsak a Helyszínelők az oka, hiszen az ezredforduló környékén még roskadoztak a mozik a krimiktől, azonban a CSI-széria óta, a "gyorséttermi" krimit mindenki megkapta otthon is, és senkinek nem volt szüksége arra, hogy a moziban figyelje azt, hogy valamelyik kitalált nyomozó a megszokott 20 perc helyett 100 perc alatt oldja meg a rejtélyt. Szerencse, hogy Anglia ezen a téren is fityiszt mutatott Amerikának, hiszen a szigetországban még ma is jelen vannak a klasszikusok, láthatóak sorozatok Miss Marple, Poirot, illetve Sherlock Holmes főszereplésével, nem beszélve az ugyancsak irodalmi alapon nyugvó Wallander-történetekről.