Ábrahám Edit a Barátok köztből: Irigylem Claudia határozottságát

Ábrahám Edit, Berényi Klaudia, Barátok Közt
Vágólapra másolva!
Ábrahám Edit már tizennegyedik éve játssza a Barátok közt-ben Berényi Claudiát, de még ma is kíváncsian várja, hogy a következő héten mi fog történni karakterével. Kislányként a My Fair Lady egyik előadása miatt akart színpadra állni, Kiss Ramónát óriási tehetségnek tartja, Rékasi Károly egyik rajongója pedig a kutyáit uszította volna rá. A színésznővel a Barátok közt stúdiójában beszélgettünk.
Vágólapra másolva!

Tizennegyedik éve játssza Berényi Claudiát. Meddig lehet még ezt csinálni?

- Hihetetlen ezt kimondani, hogy tizennégy éve játszom a Barátok közt-ben, de talán még hihetetlenebb, hogy a sikerünk töretlen, ennyi idő alatt nem vesztették el az érdeklődésüket a nézők. Színészileg és emberileg több oldalról lehet megközelíteni ezt a dolgot: az mindenképpen nagyon jó dolog, hogy az ember naponta szerepel a tévében - hazudik, aki azt mondja, hogy ez nem fontos. Ez a része jórészt egzisztenciális kérdés, viszont az is rendkívül sokat ad, hogy egy remek csapat tagja lehetek, és amikor hétről hétre kezembe veszem a forgatókönyvet, még ma is ugyanúgy izgulok, mint a kezdetekkor, hogy vajon mi fog történni a karakteremmel.

Volt azért olyan időszak, amikor úgy érezte, hogy már belefáradt az egészbe?

- Persze, van olyan, hogy elfárad az ember, amikor épp rengeteg munka van, éppen előtérbe kerül a karakter, és egyszerre temérdek szöveget kell megtanulni - mert ugye a mi munkánk nem ér véget azzal, hogy felvesszük a jeleneteket. Otthon is sokat kell készülni a forgatásokra, sőt amikor nyári szünet van, akkor is nehéz átállni a pihenésre: amikor a kezembe kerül valamilyen olvasnivaló, vagy látok valami feliratot az utcán, önkéntelenül is megtanulom. De válaszolva a kérdésre, körülbelül két évvel ezelőtt volt egy olyan periódus, amikor rendszeresen egy egész stócnyi papírt nyomtak a kezembe, aminek a szövegét mind meg kellett tanulnom - akkor egyszerűen sírva fakadtam, hogy nem fogok tudni felkészülni, teljesíthetetlennek láttam a feladatot. Elég sok energiámba került, de végül valahogy bent maradt a fejemben a szöveg, és az érzés is elmúlt, hogy nem tudok megfelelni a feladatomnak. Nyilván a húszéveseknek könnyebben megy a szövegtanulás, nekem már másképp működik a memóriám.

Mit gondol egyébként az utánpótlásról, a Barátok közt-ben feltűnt új generációról?

- Nagyon szerencsések, hogy ilyen fiatalon bekerülhettek egy ilyen produkcióba. Egytől egyig roppant tehetségesek egyébként, sokszor olyan természetességgel, olyan életszerűen játszanak, hogy a "felnőtt" színészeknek is fel kell kötniük azt a bizonyos ruhadarabot. Akit mindenki szeret, és aki igazi őstehetség, tényleg egy ritka gyöngyszem, az Kiss Ramóna (Szentmihályi Zsófi alakítója - a szerk.). Nem végzett ugyan színművészetit - nem is végezhetett volna, hisz tizenhét éves volt, amikor bekerült a Barátok közt-be -, de olyan feladatokat is meg tud oldani, amelyek még a rutinos színészeknek is kihívást jelentenek: ha például sírnia kell a szerep szerint, csak elgondolkodik kicsit, és máris folynak a könnyei. Egyszerűen pillanatok alatt a megfelelő lelkiállapotba tudja hozni magát, legyen szó bármiről. Szerintem ő egy óriási felfedezés.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Ön is tizenhét évesen kezdte a pályát.

- Igen, ezt szokták írni, de azért ez nem teljesen igaz. Tizenhét évesen még csak statisztáltam egy filmben, amelyet Várkonyi Gábor rendezett, és - ha jól emlékszem - Kútvölgyi Erzsébet volt a főszereplője. Én gimnazistaként sertepertéltem közöttük, és úgy néztem rájuk, mint az istenekre. Nyilván kacsintgattam a színészet felé, már gyerekkoromtól kezdve: tíz-tizenegy évesen óriási hatással volt rám, amikor láttam Lehoczky Zsuzsát a My Fair Lady-ben - akkor döntöttem el, hogy egyszer én is színésznő leszek. Eleinte a tánc is vonzott, majd, amikor elkezdtem tudatosan készülni a pályára, énekelni tanultam, de végül mégis a prózai szakon kötöttem ki. A színművészetire harmadszorra vettek fel, de előtte eltöltöttem a Nemzeti Stúdióban is egy évet, ami szintén nagyon jó iskola volt: olyan nagyszerű tanáraim voltak, mint Bodnár Sándor vagy Tatár Eszter, és olyan nagyságok között mozoghattam, mint Sinkovits Imre vagy Kállai Ferenc - aki aztán osztályfőnököm is lett a főiskolán.

A Barátok közt mellett nehéz lenne színházi szerepeket vállalnia. Nem hiányzik a színpad?

- A színház egész embert kíván, mint ahogyan egy ilyen napi sorozat is. A színházi közegben nem tudnék már megfelelni, mert az mindenképpen a családom rovására menne. Nem tudnám azt csinálni, mint sok színész, hogy délelőtt próbálok, napközben forgatok, este pedig színházban játszom - a Barátok közt után én inkább a családomhoz megyek haza. Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy egyáltalán nem hiányzik a színpad: ha látok egy jó előadást, gyakran vágyom rá, hogy szerepeljek benne. Ha megkínálnának egy jó szereppel, lehet, hogy nem mondanék nemet, de egyelőre nem jutnak el hozzám felkérések. Amikor a Barátok közt-be kerültem, a Vígszínházban játszottam, de csak kisebb szerepeket, nem volt annyira nehéz otthagyni. Viszont sok szinkronszerepem is volt, azokat egy ideig próbáltam megtartani, de nem sikerült egyeztetni a többféle elfoglaltságot.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Sok klasszikus filmet is szinkronizált, elég széles skálán, Hitchcock- és Bunuel-filmektől kezdve a Kincs, ami nincs-ig. Melyik volt a kedvence?

- Tényleg, Grace Kellyt is szinkronizáltam annak idején, rengeteg klasszikus szerepem volt. Imádtam úgy is belebújni más emberek bőrébe, hogy csak a hangomat adtam kölcsön. Most már felismerik a nézők a hangom, de azért a szinkronban simulni kell kicsit a karakterhez, az ember nem mindig emelheti ki a saját karakterét. Persze hallani régi szinkronokat, ahol Sinkovits Imre vagy Kálmán György hangját egyből fel lehet ismerni - ami egyáltalán nem baj -, de nem ez a jellemző. Régen minőségi szinkronokat csináltak, ma már azért kicsit felhígult a szakma, aminek egyrészt az az oka, hogy jóval több a produkció, másrészt viszont az anyagiak is közrejátszanak ebben: a stúdiók kénytelenek olcsóbb és kevésbé rátermett embereket alkalmazni.

Régebben rengeteg tévéjáték is készült, ön is sokban feltűnt.

- A férjemmel pont mostanában nézegettünk régi fényképeket, és furcsa volt látni, hogy fiatalabb koromban rengeteg produkcióban szerepeltem, sok főszerepet is játszottam, egyik forgatásról mentem a másikra - miközben ma mindenki azt hiszi, hogy a Barátok közt-ben léptem először kamerák elé. Komoly szakmai előéletem volt, de a sors úgy hozta, hogy ezekkel a tévéjátékokkal nem tudtam úgy kiugrani, mint a Barátok közt-tel. Talán lett volna rá lehetőség - mert remek rendezőkkel dolgozhattam együtt -, de ha akkor a színésznői karriert választom, a fiam sose született volna meg. A sors üzent, és ezt mindig meg kell hallani: nem lehetett véletlen, hogy évekkel később végül rendeződtek a dolgok, sikerült befutnom, csak éppen negyvenévesen.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Több helyütt lehetett olvasni, hogy a Szombat esti láz című táncos vetélkedőben azért vállalt szerepet, hogy bebizonyítsa, egy nő negyven felett is lehet vonzó. Tényleg emiatt indult a versenyben?

- Ez is benne volt, mert tényleg hiszek abban, hogy egy nőt nem kell leírni negyven fölött. Pont mostanában olvastam, hogy Hollywoodban már a hatvan az új negyven - vagyis amíg korábban már negyven fölött mellőzték a színésznőket, addig mostanra kitolódott a határ. És valóban, ha az ember megnéz negyvenéves hollywoodi színésznőket, azt látja, hogy erejük teljében vannak. Azon múlik minden, hogy az ember belül hogyan éli meg a dolgokat, hogyan viszonyul a világhoz, mennyit fogad el saját magából. Ha valaki békében van a világgal, az az arcán is meglátszik. A tánc meg olyan dolog, ami amúgy is megfiatalít, legalábbis az biztosan kiderül tánc közben, hogy ki mennyire nő, és ki mennyire férfi.

Ha már a tánctanulásról beszélünk: van olyan készség, amelyet a Barátok közt miatt kellett elsajátítania?

- Ilyen nem nagyon volt a tizennégy év alatt. Volt olyan, hogy egy közelről felvett jelenetnek egy részét én alakítottam, csak a másik, veszélyesebb részét játszotta kaszkadőr. Ez az volt, amikor Miklós betuszkolt a kocsija csomagtartójába - és jól megrángatta a nyakamat -, utána napokig izomlázam volt. Az nekem nagyon nem ment, nem véletlen, hogy kaszkadőröket alkalmaznak a hasonló szituációkhoz. Amit a szerepemtől, vagyis Claudiától meg kellene tanulnom, az az ő határozottsága: az üzletasszonyhoz méltó, kemény fellépését gyakran irigylem, főleg akkor, amikor például egy mesteremberrel - mondjuk, valamilyen szerelővel - tárgyalok, aki egyből lekezel, csak azért, mert nő vagyok.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Volt egyébként valami emlékezetes szituáció, amikor azonosították a szerepével?

- Valamelyik karácsony előtt sok olyan jelenetem volt Rékasi Karcsival, amelyekben nagyon sokat harcoltunk egymással. Akkor jelentkezett levélben egy tizennégy éves lány, aki valami hasonlót írt: "Kedves Művésznő! A nagymamám mondta, hogy ez csak egy szerep, de most már akkor is hagyja békén Bartha Zsoltot, mert különben széttépetem a kutyáimmal! Egyébként kívánok kellemes karácsonyi ünnepeket!" Amikor nem éppen kedvesen szolgálnak ki a boltban, akkor is egyből tudom, hogy előző nap ment le valami ezt kiváltó jelenet, de szerencsére ez ma már nem annyira jellemző. Megesett azonban olyan, hogy éppen színházba mentem, és csinosan felöltözve ültem a taxiban, amikor a piros lámpánál mellettem álló kocsiból gúnyos hangon kikiabált egy nő: "Itt ül Berényi Claudia nagyasszony!" Nem értem, az ilyesmik mire valók, de gondolom, hogy ebben az esetben túlzottan azonosítottak a szerepemmel.