Vágólapra másolva!
Az m1 január 21-től adja a Melissa és Joey-t, melyben a Sabrina, a tiniboszorkány egykori címszereplőjét láthatják viszont a nézők.
Vágólapra másolva!

Január 21-től szombatonként megy az m1-en a Melissa és Joey című, 2010-es amerikai vígjátéksorozat, melynek középpontjában egy politikai karrierjét építgető nő áll. Melissának hirtelen a nyakába szakad két rokon gyerek, ő azonban a nevelésüket inkább a Joey nevű bébiszitterre bízza - aki történetesen egy jóképű, egyedülálló férfi.

ABC Family

A női címszerepet Melissa Joan Hart játssza, aki 1985 óta (vagyis kilencéves korától) szerepel a tévében, a magyar nézők a Clarissa és a Sabrina, a tiniboszorkány című sorozatokból is ismerhetik. A színésznő az utóbbi produkció után sokáig csak vendégszerepeket kapott (például a Különleges ügyosztály egyik epizódjában), a Melissa és Joey-val vállalt csak újra komolyabb tévés munkát. 2009-ben a halálhírét is keltették, ezen a virtuális emlékhelyen például még mindig ég érte egy gyertya.

A szombaton induló vígjátéksorozatnak egyébként férfi főszereplője, Joey Lawrence is gyereksztár volt, bár ő itthon kevésbé ismert: az Egyesült Államokban a Gimme a Break! és a Blossom című sorozatokkal vonta magára a figyelmet, de kilencévesen bekerült például a Hóbortos hétvége stábjába is.