Megint egy szigeten kutakodik a Lost szereplője

Vágólapra másolva!
Az időutazós-nyomozós sorozatok kedvelőinél lehet nyertes az Alcatraz, a részben egy szigeten játszódó drámai széria, amelyet a Lost-ot jegyző J. J. Abrams cége gyárt. A misztikus máz, titokzatos időugrások nélkül egy sima krimit kapunk, amelyben 40 perc alatt megvan a gyilkos - de a rejtélyek iránt fogékony tévézőknek emellett van min tűnődniük.
Vágólapra másolva!

Úgy indul az Alcatraz, mint egy komor hangulatú, misztikus sztoriba csomagolt számítógépes játék: két rendőr érkezik hajóval 1963-ban az Alcatraz börtönszigetre, de senkit, egyetlen lelket sem talál a földdarabon, a fegyencek és a börtönőrök is nyom nélkül eltűntek. A közeg megfelelően sötét, kinn nyomasztó az idő, a biztonság kedvéért még villámlik is néha.

Idősíkot váltunk eztán, napjainkban vagyunk, turisták jönnek-mennek, fotózgatnak a helyszínen, kötelességszerűen meg-megborzongva pár sztori hallatán. Egy kislány persze elkódorog, egy cella mélyén pedig ott talál egy fickót, akit hajléktalannak néznek. A fickó Jack Sylvane, de nem ám egy rosszarcú, elhanyagolt öreg, hanem egy megfelelően borostás, sármos férfi, aki maga sem nagyon tudja, mi történt, hol van. A turistahajón egy könyvet lapozgatva ellenőrzi, ki is ő: egy olyan elítélt, aki szintén nyom nélkül felszívódott majdnem ötven évvel ezelőtt.

Miközben hidegvérű bosszút, gyilkosságot vetnek be a készítők, szaporodnak a kérdések a tévézők fejében: hová lett a 302 ember börtönszigetről? Ki tudott erről, ki hazudta azt, hogy be kellett zárni az objektumot, és mindenkit át kellett helyezni? Hány volt rab kódorog még az Alcatraz pincéjében, és miért nem öregedett senki 1963 óta? Missziójuk van, és ha igen, miféle?

A sorozatban Hármastársak-ban, a Kemény motorosok-ban és a Huff-ban látott Sarah Jones a vagány csaj, aki karakterében és kinézetre (szőke, félhosszú haj) is emlékeztet a Csillagközi romboló Starbuckjára, bár kissé nőiesebb nála. Ott a csapatban Jorge Garcia, aki - miután sok éven át elvileg egy szigeten jött-ment, konkrétan a Lost-ban - újfent egy földdarabon próbál tikokat megfejteni, illetve Sam Neill, akit számos film mellett a Tudorok-ban is láthatott a tévéző. Szépségnek ott van még Parminder Nagra, aki a Vészhelyzet-ben is több részben szerepelt - azaz nem csak masszív, kemény arcélű, bűnözőfejű férfiak láthatóak a sorozatban.

fox

Arra pedig Hollywoodban is rájöttek már, hogy hosszan tartó, misztikus szállal, központi rejtéllyel lehet ugyan hosszan trükközni, de úgy kell sorozatot készíteni, hogy az egyszeri tévéző, aki nincs tisztában az előzményekkel, de leül a negyedik rész elé, nagyjából képben legyen öt-tíz perc után azzal, kik a jók, kik a rosszak, és mi történik a képernyőn. Az Alcatraz is így működik: több idősíkban megy ugyan, de egy-egy rész önmagában is nézhető, értelmezhető. Az időutazós-nyomozós sorozatok kedvelőinek pedig - az első két epizód alapján - igazi ínyencfalat lehet.

A sorozat itthon a Foxszal szerződésben lévő RTL Klubon lesz majd 2012-ben.