Heti műsort kapott Mészáros Antónia az ATV-n

Vágólapra másolva!
Március 4-én, vasárnap indul az ATV-n a Szabad Szemmel: Mészáros Antónia többek között a kiveszőben lévő, televíziós politikai vitákat szeretné feltámasztani.
Vágólapra másolva!

Vasárnaponként 19.25-től látható, hetven percben a Szabad Szemmel, az ATV új közéleti-politikai magazinműsora. A Mészáros Antónia vezette háttérműsor igényesebb, hosszabb riportokat ígér, ezek váltakoznak majd stúdióbeszélgetésekkel. "A Start-ban, az általam vezetett reggeli magazinban általában egy vendég van egy témához, de az új műsorban több időnk van, így több vendéggel, több oldalról, összetettebben tudunk megközelíteni egy-egy kérdést. Ezen kívül szeretnénk megerősíteni a politikai vita műfaját a magyar televíziózásban, mert ez mostanában eltűnőben van: egyre inkább csak elemzők vitatkoznak, a politikusok pedig inkább a műsorvezetőkkel beszélgetnek, nem egymással" - mondta az [origo]-nak.

Forrás: ATV

Az első adásban a Fidesz, az MSZP és az LPM frakcióvezető-helyettesei ülnek egy asztalhoz, de téma lesz a hazai radikalizmus is, három meghívott vendéggel. "Idővel persze lesznek külföldi témák is, de az első adásban nincs ilyen, most éppen elég érdekes, ami Magyarországon, illetve Magyarországgal történik, többek közt az uniós eljárások, az IMF-hitel miatt. De könnyedebb és kulturális témákkal is készülünk minden adásban" - tette hozzá.

Forrás: ATV

Mivel a vasárnap esti műsorra való felkészülés jóformán az egész hétvégét elviszi, Mészáros Antónia valamivel kevesebbet és más rendszerben lesz a Start című reggeli műsorban. "Rónai Egonnal voltunk eddig heti váltásban, de a Szabad Szemmel miatt problémát jelentene például a hétfő hajnali adás. Ezentúl minden héten mindketten képernyőn leszünk, én a szerdát és a csütörtököt kaptam, így hétfőn ki tudom pihenni a hétvégét, péntektől pedig már csak a vasárnapi adással foglalkozom" - újságolta.