Visszatérő halott a Doktor House fináléjában

Vágólapra másolva!
Közeledik a Fox orvosi drámasorozatának vége, az utolsó részben pedig több korábbi szereplő feltűnhet. Csak akkor olvasson tovább, ha nem zavarja, hogy kiderül pár részlet.
Vágólapra másolva!

A Fox (itthon a TV2) orvosi drámasorozatának fináléjára több korábbi színész visszatérhet: korábban már esett szó Olivia Wilde felbukkanásáról, most az ew.com újabb nevet dobott be, akivel tárgyalnak a producerek.

A lap szerint Kal Penn is esélyes arra, hogy felbukkanjon, őt is megkereste a produkció. A probléma vele mindössze annyi, hogy karaktere, dr. Kutner az ötödik évadban öngyilkos lett, azaz álomban, emlékképként térhetne vissza a később az Így jártam anyátokkal című komédiasorozattal forgató színész.

A finálé május 21-én lesz az USA-ban, egyórás visszapillantó összeállítás előzi meg.