Mester Tamás Szűcs Ádámot küldte haza a Megasztárból

Vágólapra másolva!
Szűcs Ádám annyit vigyorogott a Megasztár március 23-i show-jában, hogy még a zsűri is ezzel foglalkozott hosszabban - a nézők viszont erre nem voltak vevők, Horváth Istvánnal kiesőhelyre tették őt, Mester Tamás pedig haza is küldte.
Vágólapra másolva!

Az este során olyan dalokat hallhatott a tévéző, mint a Fighter (Christina Aguilera), az American Idiot a Green Daytől, a Lenny Kravitz-féle Are You Gonna Go My Way, a Linkin Parktól a Numb, a Magna Cum Laude Pálinka dal-a vagy a Don't Stop The Music (Rihanna). A dala közben nem annyira éneklő, mint inkább kiabáló Horváth István, a figurát kissé metálosra, de legalább hard-rockra vevő Talán Tamás és a folyamatosan vigyorgó Szűcs Ádám maradtak a végére, mint a három legkevesebb voksot kapott előadó - Talán Tamás végül nézői szavazatokkal megmenekült.

Forrás: TV2 sajtószoba

Bochkor zsűritag szerint Horváth teljesítménye ingadozó volt, de őt vitte volna tovább a következő körbe, Falusi Mariann és Bereczky is őt nevezte meg továbbjutónak. Ez azonban nem jelentett egyenes továbbjutást addig, míg Mester Tamás nem döntött mellette, így Till Attila és Liptai Claudia Szűcs Ádámot vigasztalták éjfél felé, a műsor végén.

Jövő héten a "végzetes vonzerő" lesz az összekötő téma, Bochkor Gábor lesz a felkészítő, így ő dönt majd a kieső személyéről is - abból a kettőből, akiket a tévézők olyan helyzetbe juttatnak.

A fotó a főpróbán készült.